Egy széleskörű vállalkozásfejlesztési projektsorozat indult el országszerte, a területi kereskedelmi és iparkamarák gondozásában a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara között létrejött megállapodás értelmében. Ennek része Bács-Kiskun vármegyében a márciusra meghirdetett, ingyenes „Üzleti reggeli” program. A digitalizációt fókuszba helyező előadók Baján, Kiskunhalason és Kalocsán várják a vállalkozások vezetőit, képviselőit.
A 2024 június végéig zajló Bács-Kiskun vármegyei vállalkozásfejlesztési program két fő részből áll: egy E-learning tananyag fejlesztéséből és egy kezdő vállalkozások részére készülő, induló információs csomagból. A köztestület kiemelt törekvése a hátrányos helyzetű járások, így a Jánoshalmai, a Bácsalmási, a Kunszentmiklósi, a Kiskunmajsai, a Tiszakécskei járás, valamint a Kalocsai, a Kiskunfélegyházi, a Kiskunhalasi, a Kiskőrösi és a Bajai járás vállalkozásainak fejlesztése. Fontos feladat lesz a térségfejlesztési koordináció létrehozása és működtetése.
A térítésmentes rendezvényeken, fórumokon a vállalkozók tájékoztatást kapnak az aktuális gazdasági folyamatokról, eseményekről, célokról, tapasztalatcserét folytathatnak a térség más vállalkozásvezetőivel, elmondhatják a gazdasági környezetüket terhelő problémákat, megoldási javaslatokat kérve a kamara szakértőitől.
A fejlesztési munka alapja az adott térség gazdaságára vonatkozó elemzések, szakmai felmérések készítése. A projekt az elmúlt évek adatai alapján vizsgálja az új, induló vállalkozások számának alakulását, a vállalkozások megszűnések okait. A vizsgálat tárgya az érintett járásokban vállalkozási tevékenységet indító és folytató egyéni és társas vállalkozások működésével kapcsolatos kimutatások, elemzések, a vállalkozásokat érintő változások, például a megszűnés okai, az azokat befolyásoló környezeti és gazdasági tényezők.
A vállalkozások jelentős része az át nem gondolt üzleti tervezés és működés miatt kerül felszámolásra vagy kényszertörlésre. Ennek a helyzetnek a javítása érdekében tervezi a vármegyei kereskedelmi és iparkamara a vállalkozóvá válást elősegítő program kidolgozását és megvalósítását. A cél a vállalkozni kívánó magánszemélyek és kezdő vállalkozások számára olyan információk nyújtása, amely az induló vállalkozás fenntarthatóságának valószínűségét növeli.
Az egy napos műhelyfoglalkozások tervezett témakörei lesznek a jogi, számviteli, pénzügyi ismeretek, a pályázattal kapcsolatos ismeretek, a tevékenységi körök (TEÁOR és ÖVTJ), a vállalkozásindítás engedélyei és bejelentések, a digitalizációs ismeretek, a mesterséges intelligencia, az online marketing és az időmenedzsment.
Bács-Kiskun vármegye hátrányos helyzetű kistérségeiben tevékenykedő KKV-k között nagy számban találhatók élelmiszer előállító és agráriumban tevékenykedő vállalkozások. Ezek többsége mikrovállalkozás, illetve kisvállalkozás, akiknek nehéz a piacra lépés, termékeik bevezetése, megismertetése a szélesebb nagyközönséggel. Ebben próbál a kamara segítséget nyújtani a megjelenés elősegítésével a Kiskőrös Expo rendezvényen. A kamara felajánlja a segítségét a kiállítói stand és installációk bérlésében, üzleti megbeszélések, tanácsadás megszervezésében az adott helyszínen. A támogatás kiterjed arra is, hogy koordinálja a vállalkozások képviselőinek jelenlétét az adott szakmai kiállításokon.
A kamara e projekt keretében a fejlesztésbe bevont körzetekben működő vállalkozások számára csoportokat, klubokat tervez működtetni. Ezekben egy-egy szakterület vagy témakör érintett szereplői a közös célok mentén tapasztalatot cserélhetnek, tájékozódhatnak az üzleti élet aktualitásairól, problémáikra megoldási javaslatokat kaphatnak, működési folyamataik racionalizálása, illetve fejlődésük érdekében. A szakmaterületek közé tartozik a vendéglátás, a turizmus, a HR, az energiaellátás, az építőipar, járműipar, kézműipar. A több szakmát is érintő témákban szervezi a kamara a „KKV Üzleti reggeli” klubokat, erre példa a kamara honlapján márciusra meghirdetett három alkalom.
Ma már kiemelt igénye a vállalkozásoknak, hogy a klímaváltozással összefüggő napi helyzetről, a zöldgazdaság megvalósításához szükséges módokról és a forrásokról hazai, uniós és globális szinten is tájékozottak legyenek. Éppen ezért zöldgazdasági képzést is indít a kamara, hogy a szemléletformálás mellett gyakorlati alapokon nyugvó tudást adjon át a vállalkozások részére.
A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara várja az érintett járások induló és működő vállalkozóit a „Szövetségben a vállalkozókkal” elnevezésű vállalkozásfejlesztési projekt ingyenes programjaira, képzéseire!
További információk a www.bkmkik.hu oldalon találhatók.