Tanulói juttatás - gazdálkodó szervezet önköltségének érvényesítése

A tanulói juttatás és munkabér fizetésének mértékére és a gazdálkodó szervezetek önköltségének érvényesítésére vonatkozóan figyelemmel kell lenni arra, hogy a tanulónak, illetve képzésben résztvevőnek az adott hónapban volt-e igazolatlan hiányzása, betegszabadsága vagy táppénzes napja.

Ezekben az esetekben a tanulót és a képzésben résztvevőt az adott napra juttatás nem illeti meg, ebből következően a gazdálkodó szervezet sem tudja a bruttó kötelezettségét csökkenteni.

Szakirányú oktatással kapcsolatban érvényesíthető adókedvezmény

Azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek duális képzőhelyként részt vállalnak a tanulók, a képzésben résztvevők szakirányú oktatásában tanulószerződéssel vagy szakképzési munkaszerződéssel, a szakképzési hozzájárulási kötelezettségükkel szemben csökkentő tételeket érvényesíthetnek.

Adókedvezmény érvényesítése szakképzési munkaszerződés alapján

VÁLTOZÁS a tanulószerződéses tanulók után fizetendő adó és járulék vonatkozásában

2021. június 10-én lépett hatályba a 2018. évi LII. törvény [ Szocho tv. (új) ] 5. § (1) bekezdésének ea) pontja, mely szerint:

„Nem keletkezik az 1. § (1)-(3) bekezdése szerint adófizetési kötelezettsége - e tevékenysége, jogállása alapján szerzett jövedelme tekintetében -
ea) a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Szkt.) 83. § (1) bekezdése szerinti szakképzési munkaszerződés, illetve az Szkt. 125. § (3) bekezdés b) pontja szerinti tanulószerződés”

Melléklet:
- tanulószerződéses tanulók juttatása táblázat

Forrás: Szocho tv.

Megújult a duális képzés honlapja

Átalakult a www.tanuloszerzodes.hu honlap, új arculattal és struktúrával a https://dualis.mkik.hu/ oldalon érhetők el a legfrissebb információk a szakképzés szereplői számára.

A honlapon elérhető információk:
Duális szakképzés
- Vállalkozó vagyok
- Szakmajegyzék szerinti szakmát tanulok
- OKJ szerinti szakmát tanulok
- Pályválasztás előtt állok, érdeklődőm a szakképzés iránt

Keresők és kalkulátor
- Tanácsadókereső
- Képzőhelykereső
- Normatíva- és költségkalkulátor
- Kamarakereső

Szakmai anyagok
- Duális képzéssel a munka világában 2021
- Szakképzési magazinok

Szakképzési munkaszerződés felnőttképzési jogviszonyban

Az iskolarendszerű felnőttképzési jogviszonyban kötött szakképzési munkaszerződések vonatkozásában 2021. szeptember 1-től az alábbi szabályokat kell figyelembe venni a képzésben résztvevők juttatásával és a szakképzési hozzájárulás elszámolásával kapcsolatban.

2021. szeptemberétől lép hatályba a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény (továbbiakban Szkt.) 107. § [A szakképzési hozzájárulás mértéke] azon rendelkezése, mely szerint, ha a felnőttképzési jogviszonyban álló képzésben résztvevő személy szakirányú oktatását szakképzési munkaszerződés keretében nem a főállású munkáltatója, hanem egy harmadik személy végzi, a képzésben résztvevő személy munkabére, egyéb juttatásai és a duális képzőhely adócsökkentési lehetősége az Szkt. által főszabályként megállapított mértékek ötven százaléka lehet.

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2