Horizont Európa Program

Felhívjuk figyelmét a Horizont Európa Programra, valamint Horizont Európa II. pillérére vonatkozó máltai információs nap és konzorciumi partnerkereső rendezvényre 2022. január 25-én.

Az uniós kutatási és innovációs keretprogramhoz való társulás a nem uniós államokkal történő együttműködés legszorosabb formája, amely lehetővé teszi az adott államok kutatói és szervezetei számára, hogy az uniós tagállamok entitásaival megegyező feltételek mentén vegyenek részt a programban.


A program nyitott a világ minden tájáról érkező kutatók és innovátorok előtt, akiket arra ösztönöznek, hogy az uniós partnerekkel együttműködjenek a javaslatok elkészítésében.

A Horizont Európa programmal kapcsolatos, valamint a társulási folyamatokra vonatkozó naprakész információk a következő linken keresztül érhetők el: LINK

A Malta Council for Science and Technology konzorciumi partnerkereséssel egybekötött információs napot rendez 2022. január 25-én, ahol magyar pályázók bemutatkozását is várják. A profilokat a rendezvényen kivetítik, valamint utólag is visszakereshetők lesznek a konzorciumi partnert keresők számára.

Amennyiben szakmai kapcsolatokat keres a Horizont Európa klasztereiben megjelent tematikus felhívások megpályázásához, kérjük, hogy töltse ki az erre a célra szolgáló, mellékletként csatolt formanyomtatványt és küldje meg 2022. január 23-ig a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre. Ugyancsak eddig a határidőig tud regisztrálni az információs napra itt.


Rendezvénynaptár

May 2022
M T W T F S S
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó