Kiemelt érdeklődés mellett zajlott le a tizedik, nagysikerű Nőnek lenni jó! konferencia. Az Álomjövő Pénzügyi Tanácsadó Iroda és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésben megtartott programon mintegy 170-en voltak jelen.

Lesznek változások, de úgy lesz a legjobb, ahogy lesz. Ezt a tényt nehéz elfogadni, hiszen a kiszámíthatóság mindenki számára a legfontosabb….. lenne. Le kell tudnunk küzdeni az aggodalmat, és várakozással, mi több, bizalommal kell tekintenünk a jövőbe! Ezt a lelki folyamatot erősítette a tizedik Nőnek lenni jó! konferencia vendégeiben valamennyi előadó. Az évente kétszer megrendezett inspiráló találkozón zömében kecskeméti hölgyek, javarész vállalkozó nők, cégvezetők vesznek részt. Személyes és üzleti kapcsolatokat építenek, amelyek gyümölcsözőek minden tekintetben. Oldott hangulatban fajsúlyos témák is helyet kapnak. Ezúttal szó volt az egészségügy, a szakmák, a kecskeméti nők, az emberi kapcsolatok, a női együttműködés és a divat jövőjéről.
Csatos Erika, az Álomjövő Pénzügyi Tanácsadó Iroda tulajdonosa, a konferencia megálmodója elmondta: a program kiemelt célja többek között az volt, hogy tudatosuljon: a jövő a saját kezünkben van!
Utasi Melinda, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági igazgatója köszöntőjében kiemelte: ebben az évszázadban minden területen azokra a készségekre: empátiára, gondoskodásra, érzékenységre, hálózatos gondolkodásra, együtt munkálkodásra van szükség, amely a nők sajátja.
Minden kor megköveteli és megteremti magának az aktuális szakképesítéseket. Amelyik szakma ma népszerű, holnap már avitt lesz. Ami tegnap volt, holnap már ismeretlen. A kamara szakképzési igazgatója, Ördög Dóra vetítéssel illusztrált, hangulatos előadásában vázolta a szakmák jövőjét. Csak néhány azon „mesterségek” közül, melyek már nem is annyira a távoli jövőt jelenítik meg: megújuló energia szakértő, okos város menedzser, memóriabővítő sebész, boldogság menedzser.
A konferencia a hagyományoknak megfelelően a jótékonyságról is szólt. Az elmúlt öt év alatt összesen 5,5 millió forinttal segítettek a résztvevők szervezeteket, rászorulókat. Ezen az alkalmon a Nőnek lenni jó! közösségének köszönhetően 900 ezer forint adomány gyűlt össze a Hírös Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány számára, 300 ezer forint az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítványnak, 200 ezer forint pedig az M. Bodon Alapfokú Művészeti Iskola javára. A kecskeméti faültetési mozgalomhoz is csatlakoznak a szervezők. 150 ezer forint értékben vásárolnak és ültetnek majd fákat november 9-én a Boldogasszony téren.

DSC_9337-kicsi.jpg DSC_9339-kicsi.jpg DSC_9342-kicsi.jpg

DSC_9343-kicsi.jpg DSC_9345-kicsi.jpg DSC_9350-kicsi.jpg

DSC_9351-kicsi.jpg DSC_9355-kicsi.jpg DSC_9356-kicsi.jpg

DSC_9358-kicsi.jpg DSC_9359-kicsi.jpg DSC_9362-kicsi.jpg

DSC_9366-kicsi.jpg DSC_9368-kicsi.jpg DSC_9369-kicsi.jpg

DSC_9371-kicsi.jpg DSC_9372-kicsi.jpg DSC_9374-kicsi.jpg

DSC_9376-kicsi.jpg DSC_9379-kicsi.jpg DSC_9380-kicsi.jpg

DSC_9381-kicsi.jpg DSC_9382-kicsi.jpg DSC_9388-kicsi.jpg

DSC_9389-kicsi.jpg DSC_9391-kicsi.jpg DSC_9392-kicsi.jpg

DSC_9393-kicsi.jpg DSC_9394-kicsi.jpg DSC_9395-kicsi.jpg

DSC_9396-kicsi.jpg DSC_9400-kicsi.jpg DSC_9401-kicsi.jpg

DSC_9402-kicsi.jpg DSC_9403-kicsi.jpg DSC_9404-kicsi.jpg

DSC_9406-kicsi.jpg DSC_9408-kicsi.jpg DSC_9410-kicsi.jpg

DSC_9415-kicsi.jpg DSC_9417-kicsi.jpg DSC_9419-kicsi.jpg

DSC_9420-kicsi.jpg DSC_9423-kicsi.jpg DSC_9424-kicsi.jpg

DSC_9426-kicsi.jpg DSC_9429-kicsi.jpg DSC_9430-kicsi.jpg

DSC_9432-kicsi.jpg DSC_9434-kicsi.jpg DSC_9436-kicsi.jpg

DSC_9437-kicsi.jpg DSC_9438-kicsi.jpg DSC_9439-kicsi.jpg

DSC_9440-kicsi.jpg DSC_9441-kicsi.jpg DSC_9443-kicsi.jpg

DSC_9444-kicsi.jpg DSC_9445-kicsi.jpg DSC_9449-kicsi.jpg

DSC_9451-kicsi.jpg DSC_9453-kicsi.jpg DSC_9454-kicsi.jpg

DSC_9455-kicsi.jpg DSC_9460-kicsi.jpg DSC_9462-kicsi.jpg

DSC_9468-kicsi.jpg DSC_9476-kicsi.jpg DSC_9480-kicsi.jpg

DSC_9481-kicsi.jpg DSC_9482-kicsi.jpg DSC_9485-kicsi.jpg

DSC_9492-kicsi.jpg DSC_9498-kicsi.jpg DSC_9502-kicsi.jpg

DSC_9505-kicsi.jpg DSC_9508-kicsi.jpg DSC_9510-kicsi.jpg

DSC_9512-kicsi.jpg DSC_9521-kicsi.jpg DSC_9524-kicsi.jpg

DSC_9526-kicsi.jpg DSC_9529-kicsi.jpg