Napjainkban egyre inkább a nemzetközi piacokon való megjelenésen és a stabil partnerkapcsolatokon alapul a vállalkozások versenyképességének erősítése. Éppen ezért volt aktuális az a szakmai rendezvény április 8-án a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában, amely a köztestület és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közös szervezésében, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség együttműködésével valósult meg.
Az előadások két kiemelt területre fókuszáltak. A külpiacra lépés lehetőségeire és az exporttevékenységet támogató eszközökre, valamint a befektetésösztönzés aktuális stratégiai irányaira és a beszállítói együttműködésekbe való bekapcsolódás lehetőségeire. A cél a vármegyei vállalkozások exporttevékenységének segítése volt.
Elsőként Gaál József, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondott köszöntőt, majd Bihari Katalin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója nyitotta meg a rendezvényt.
Határokon túl: hogyan legyünk sikeresek külföldön? A kérdésre Dr. Artner Gábor Pétertől, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgató-helyettesétől adta meg a választ előadásában.
A folytatásban a befektetésösztönzés stratégiai irányai és a beszállítói együttműködési lehetőségek kerültek középpontba. Almási Martina, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezető szakértője, valamint Kecskés Bálint, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség szenior tanácsadója osztották meg a hasznos információkat az érdeklődő vállalkozásvezetőkkel.
A program során résztvevők gyakorlati szempontok mentén átfogó képet kaptak a külpiaci megjelenésről, a partnerkapcsolatok tudatos építéséről, valamint az üzleti lehetőségek bővítésének eszközeiről. A rendezvény networking zárta.
Sajtómegjelenés:
baon.hu
hírös.hu
keol.hu