Hol a helye Magyarországnak az átrendeződő világban?

Aktuális gazdasági helyzetek, a munkaerőpiac kihívásai – Mit jelentenek mindezek a vállalkozások számára? Ezzel a címmel rendeztek december 2-án szakmai fórumot a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kecskeméti székházában. Az előadó dr. György László, a gazdasági stratégiákért és a Tanítsunk Magyarországért program irányításáért felelős kormánybiztos volt.

Hogyan érinti az ország és Európa gazdaságát az orosz–ukrán háború? Milyen fejlődési mozgástere van Magyarországnak a jövőben? Hogyan alakul Kecskemét és térségének a gazdasága? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a vállalkozók, akik részt vettek a kamara által szervezett gazdasági fórumon, amelynek előadója dr. György László, a gazdasági stratégiákért és a Tanítsunk Magyarországért program irányításáért felelős kormánybiztos volt. Gaál József vámegyei iparkamarai elnök köszöntötte az érdeklődőket. Mint mondta, rengeteg kérdés merül fel a vállalkozók vezetőiben ezekben a hónapokban. Az Európai Unió gazdasági fejlődése lelassult, ez hatással van Magyarországra is. Az is felvetődik, hogy milyen gazdasági környezetre, milyen adózásra lehet a jövőben számítani.

Az elnöktől Cseh Tamás, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője vette át a szót. Hangsúlyozta, hogy két gyárlátogatás mellett beszélték át a vármegye, Kecskemét és környékének gazdasági helyzetét a vendéggel. Mint mondta, 2010-hez képest jelentős eredményeket értek el. Akkor a regisztrált álláskeresők száma a vármegyében 30 ezer körül mozgott, ma ez a szám az említettnek egyharmada. A járásban tízezer körül volt a munkanélküliek száma, mely mára kevesebb mint a harmadára esett vissza. Ezeket az eredményeket kell megtartani, egyeztetni kell folyamatosan a helyi vállalkozókkal, és a tapasztalatokra építeni folyamatosan, mondta Cseh Tamás, majd átadta a szót a vendégnek.

Dr. György László kormánybiztos szólt arról, hogy az európai gazdaság elvesztette az olcsó energia-utánpótlási hálózatát, ez pedig kihat a kontinens gazdaságának a versenyképességére. Az is fontos, hogy egy országban biztonság, belső rend uralkodjék. Brüsszelben például a napokban felállított karácsonyi vásárt zavarták meg palesztin tüntetők. Ha illegális migránsok jönnének az országunkba, előbb-utóbb hasonló helyzet alakulhatna ki nálunk is. Megjegyezte, hogy gondok vannak a német gazdasággal. Idézett egy mondást: ha a német gazdaság köhög, akkor Magyarország tüdőgyulladástól szenved. Megemlítette azt is, hogy az Európai Unió világgazdaságban betöltött pozíciója romlik. Míg 2005-ben a világ GDP-jének közel a negyedét állította elő, addig ma már ez a szám csak 17 százalék.

Magyarország számára nagyon jelentős ugyan az EU piaca, ugyanakkor az is fontos, hogy a keleti felemelkedő gazdasági övezet felé nyisson. Megemlítette, hogy Dél-Koreában például a Samsung cég olyan jelentős, hogy ma már a nyeresége a magyar GDP mintegy ötödét teszi ki. Majd pedig a cégek nemzeti jellegének a jelentőségét hangsúlyozta az elemzésében. Megjegyezte, hogy a 2010 előtti privatizációs folyamatok miatt elvesztettük azokat a vállalatokat, amelyek potencálisan megerősödhettek volna a nemzetközi piacokon. Ami azonban megmaradt, azokra nagyon vigyáznunk kell. Kiemelte azt is, hogy a távol-keleti óriás állam nem csak a termelés, hanem a tudomány területén is egyre több pozíciót vesz el a versenytársaktól. Bár bizonyos területeken az USA ugyan vezet, ez azonban csak 3-6 hónapnyi előny például a mesterséges intelligencia vagy akár a chipgyártás területén. Meglátása szerint a magyar gazdaságnak a keleti és a nyugati ellátási láncokhoz kell csatlakoznia. Megjegyezte, a jelenlegi kormány erőteljesen támogatja a hazai tulajdonú cégeket, mivel a magyar kézben lévő vállalatok a gazdaságot ellenállóbbá képesek tenni egy-egy válság során.

Végül kitért arra, hogy a kormány azokat támogatja anyagilag, akik tesznek azért, hogy a sorsuk jobbra forduljon. Aki továbbtanul, azok nyolcvan százaléka térítésmentes képzésben részesül. A szakmunkások két hivatást sajátíthatnak el térítésmentesen, ingyenes a tankönyvellátás idehaza. A gyermeket vállaló családokat kiemelten segíti a kormány, amely 2010-ben átalakította a segélyezési rendszert, ugyanis bevezette a közmunkát. Ma már csak 60 ezren dolgoznak ilyen formában, míg az elmúlt évtizedben ennek a háromszorosa volt a létszám. Mint fogalmazott, a kormány mintegy 4000 milliárd forintot hagy a családoknál, amely kb. két havi jövedelmet jelent. A fórum az előadás után kérdések megválaszolásával folytatódott.

 

Forrás és kép: hírös.hu