A célunk az, hogy minden veszteséget megpróbáljunk elhárítani – fogalmazott az idei első HR Klub rendezvényt megnyitó Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára. A január 29-én megtartott előadások arra világítottak rá, hogy a függőségeket és mentális problémákat miként lehet hatékonyan megközelíteni munkáltatói szemmel.
Az elmúlt évek azt mutatták, hogy a magyarországi munkaerőpiaci helyzet végtelenül nehéz. Örömteli része, hogy közel 4,7 millió ember dolgozik ma hazánkban, de vannak olyanok, akik nem dolgoznak, különböző oknál fogva – fogalmazott a rendezvény elején Sipos Zsolt. Szociológiai kutatásokat vizsgálva arra jöttünk rá, hogy vannak még az országnak olyan tartalékai, amelyekhez nem nyúltunk vagy nem jól nyúltunk. Mivel egy gazdaság működését erőteljesen meghatározza, befolyásolja a társadalom szerkezete és állapota, ezért ezekkel a részterületekkel nagyon komolyan kell foglalkoznunk, tette hozzá a kamara titkára, aki segítő szakember a civil életben, lelkigondozó, pár- és családterapeuta. Beszédében elmondta, látja, hogy ebben a vonatkozásban hogyan alakul át a magyar társadalom szerkezete, és hogyan szenved nagyon komoly veszteségeket. A kamara célja, hogy minden veszteséget megpróbáljon elhárítani. Azokat az értékeket, amelyek az emberben munkaerőként ott vannak, menteni kell, és nemcsak munkaerőként, mert az emberi jóllét megsegítése mindannyiunk célja - mondta. Éppen ezért indított a vármegyei iparkamara jónéhány programot. Ennek egyik része a mostani HR Klub rendezvényben nyilvánul meg. Ebben az előadók szakmai partnerei a kamarának – hangsúlyozta Sipos Zsolt.
A Mentál-Addikt addiktológiai konzultánsai, Fodor Zsuzsanna és Hegymegi István arra világítottak rá, hogy miként kezelhetjük hatékonyan a munkahelyi kihívásokat, amelyeket a függőségek és mentális problémák jelentenek.
A díjmentes kamarai rendezvény második részében a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról az aktuális pályázat kapcsán beszélt Matécsa Tibor, a Pro-Team Nonprofit Kft. humánpolitikai igazgatója.
A HR Klub januári rendezvénye rávilágított arra, hogy a mentális egészség és a függőségek nemcsak az egyének, hanem a munkahelyi közösségek életére is jelentős hatással lehetnek. Létezik több olyan gyakorlati megoldás, amelyek segítségével a munkáltatók támogathatják munkavállalóikat, miközben elősegítik a hatékonyabb munkavégzést és a tehetségek hosszú távú megtartását.