A munka világát örökítették meg

Országos pályázattá nőtte ki magát az idén tizenharmadik alkalommal a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által életre hívott "A munka világa" című fotópályázat, melynek beérkezett alkotásaiból nyílt kiállítás október 3-án, hétfőn a Bácskai Kultúrpalota aulájában. Az idei kiírásra 50 alkotótól összesen 215 pályamű érkezett, ebből 38 fotót választott ki a fotósok alkotta szakmai zsűri, illetve ítélte oda a díjakat az első, a második, a harmadik helyezetteknek és a különdíjat nyert fotósoknak.


Györökné Mészáros Eszter, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara bajai képviseletvezetője elmondta: lokálpatriótaként külön öröm számukra, hogy a bajai Duna Fotóklub tagja, Ligeti László is rendszeresen indul a rangos versenyen.
A kiállítás megnyitóján a Bajai Kézműves Egyesület is képviseltette magát: kézzel készített alkotásaik bemutatásával színesítették az eseményt. A program részeként Eördögh Gabriella hegedűtanár és tanítványai népdalcsokorral kedveskedtek a résztvevőknek.

A díjazottak:
1. hely: Gajdos Gábor (Bejárás)
2. hely: Sági Ági (A karbantartó magányossága)
3. hely: Szabó Béla (Kovácsok - Gyimes)
Különdíj: Gyenes Kata (Ötvösmesterek)

Forrás: amve.hu

A kiállítás Baján október 17-ig látható. Ezt követően a kalocsai, a kecskeméti és a kiskunhalasi közönség is megnézheti a válogatott fotókat.

A Bajai TV híradójának összefoglalója ezen a linken keresztül tekinthető meg 13:07-től.

További információk: baja.hu, kalohirek.hu


Rendezvénynaptár

September 2023
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2