A vállalkozások felkészítése a digitális fejlődésre kiemelt célja a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának. Ennek jegyében tartotta november 4-én A vevőszerzés bajnokai című előadását a neves marketing guru, Wolf Gábor.

A megyei vállalkozások képviselőit, az előadót, valamint a Kamarai Business JR Kávéház vendégeit Orosziné Varga Zelma, a kamara kereskedelemfejlesztési és kommunikációs vezetője köszöntötte.

A kisvállalati marketing megalapítója, Wolf Gábor példák özönével szemléltette az ötleteit. Nem közhely és nagyon igaz, hogy a jó marketing révén jó vevőkre lehet szert tenni. Gálánsnak kell lenni ahhoz, hogy a vevőt megszerezzük. Ez elérhető egy kis gesztussal, egy ajándékkal. Megéri a befektetés! Minden esetben egyedi ötletek szükségesek, a közösségi médiában is. Mindemellett a valódi, az úgynevezett direct mail személyes megszólítással különösen nagy érték manapság.  Ami pedig a legfontosabb, az az ügyféllista. Ha minden elvész, egy ügyféllistával újra lehet kezdeni – hangsúlyozta Wolf Gábor, a Marketing Commando alapítója.


További információk:
hírös.hu
Kecskeméti Televízió - Gazdasági Ablak
keol.hu



Rendezvénynaptár

January 2022
M T W T F S S
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó