Ki ne szeretné az üzleti látókörét, a tudását szélesíteni, a kapcsolati hálót bővíteni? Erre a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a leendő fiatal vállalkozóknak is kínál lehetőséget a Kamarai Business JR Kávéház keretein belül, és a Kamara a vállalkozásokért egyetemi kurzussal, amely tavaly született meg a kamara vezetése és a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kara oktatóinak együttműködéséből.  

A Kamarai Business JR Kávéház november 4-i programja egy fiatal, friss vállalkozói csapatot mutatott be Fiatalból vállalkozó címmel. Borbély Bence közgazdász és Buday Bence mérnök beszélt az indulásról és arról, hogy miként jutottak el a Full Funnel Marketing megalapításáig.

Nem elég egy jó ötlet, az elhivatottság és a tudás. Felbecsülhetetlen értékű az a segítség, amit egy vállalkozás indításánál adni tud a kamara – fogalmazott köszöntőjében Gaál József elnök.

A vállalkozásoknak teljes körű marketing szolgáltatást nyújtó fiatal cégalapítókat Ördög Dóra, a kamara szakképzési igazgatója vezette fel.

Az egyetemisták előtt nyilvánvalóvá vált, hogy már most érdemes gyakorlati tudást is szerezni, mert a diploma megszerzése után igazán erre lehet építeni. Borbély Bence útravalói között kiemelte azt is, hogy el kell hagyni a komfortzónát, külföldön is gyűjteni kell a tapasztalatokat.

Kételyek, célok, lehetőség, felelősség, rugalmasság – ezek köré a vezérszavak köré építette bemutatkozóját Buday Bence. Meglátása szerint nyitott szemmel kell járni, és tudni kell élni a jó lehetőségekkel. Erre példaként a Kamarai Business JR Kávéházat említette.


További információk:
hírös.hu
Kecskeméti Televízió - Hírös Hírek
Kecskeméti Televízió - Gazdasági Ablak
keol.hu



DSC_7601-kicsi.jpg DSC_7602-kicsi.jpg DSC_7607-kicsi.jpg

DSC_7608-kicsi.jpg DSC_7609-kicsi.jpg DSC_7610-kicsi.jpg

DSC_7612-kicsi.jpg DSC_7614-kicsi.jpg DSC_7615-kicsi.jpg

DSC_7617-kicsi.jpg DSC_7619-kicsi.jpg DSC_7620-kicsi.jpg

DSC_7621-kicsi.jpg DSC_7623-kicsi.jpg DSC_7626-kicsi.jpg

DSC_7627-kicsi.jpg DSC_7629-kicsi.jpg DSC_7630-kicsi.jpg

DSC_7632-kicsi.jpg DSC_7634-kicsi.jpg DSC_7636-kicsi.jpg

DSC_7637-kicsi.jpg DSC_7638-kicsi.jpg DSC_7648-kicsi.jpg

DSC_7655-kicsi.jpg DSC_7659-kicsi.jpg DSC_7665-kicsi.jpg

DSC_7666-kicsi.jpg DSC_7669-kicsi.jpg DSC_7671-kicsi.jpg

DSC_7673-kicsi.jpg DSC_7675-kicsi.jpg DSC_7681-kicsi.jpg

DSC_7687-kicsi.jpg DSC_7690-kicsi.jpg DSC_7691-kicsi.jpg

DSC_7694-kicsi.jpg