Ezzel a címmel jelent meg dr. György László könyve, a közelmúltban angol nyelven is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára elemzéseinek tükrében értékelte a magyar gazdaság helyzetét és vázolta a várakozásokat. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában megtartott rendezvényen a megye vállalkozásainak, nagyvállalatainak vezetői voltak a vendégek.

Megnyitó beszédében Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a munkaalapú gazdaság értékelésekor az egyensúly szerepét hangsúlyozta. Leszögezte, hogy a vállalkozások nagy része is egyensúlyban van.

A 21. század komoly kihívása a technológia. Innoválni kell, és egyúttal hasznosítani a világban már jól működő gyakorlatokat. Erről György László államtitkár beszélt. Előadásában vázolta az ország gazdaságának fejlődési ívét:
2012 óta úgy nő a magyar gazdaság, hogy az államadóság és a külső tartozás is csökken.
Immár saját teljesítményből tud növekedni a Magyarország.
Egy millió fővel több magyar dolgozik 2010-hez viszonyítva.
Kevesebben migrálnak Magyarországról, mint a környező országokból.
Egy jól képzett magyarnak megéri hazajönni.
Az ipar folyamatos megújulásban van, a high-tech aránya pedig kimagasló.

Ilyen alapokra jól lehet építeni stratégiai irányokat. György László a jövőt illetően felvázolta a 2030-ig prognosztizált célokat, bemutatva a magyar gazdaságpolitika 7 pillérét:
1.) 90 százalékban klímasemlegessé váljon az ország villamosenergia-termelése
2.) Magyarország tiszta ország legyen, és őrizze meg vízkészleteit
3.) egyetemközpontú innovációs ökoszisztémák létrehozása és a magyar innovációs rendszer felépítése
4.) digitalizációs alapinfrastruktúra fejlesztésével biztosítani a 4. ipari forradalomra való felkészültséget
5.) a közlekedési infrastruktúra fejlesztésével élénkíteni a gazdasági kapcsolatainkat
6.) a felnőtt- és szakképzési rendszer átalakítása
7.) Mi, magyarok hiszünk abban, hogy igaz, amit a világ gondol rólunk: kreativitásunk nemzetközi összevetésben is kivételes!

Az előadást követően a vendégek által feltett kérdéseket válaszolta meg György László államtitkár.

 

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2