A köztestület évente rendszeresen szervez kerekasztal beszélgetést a megyei hatóságok vezetőivel. A kamara részéről az elnök, az alelnökök és a titkár van jelen, valamint az igazgatók és az irodavezetők. Az idei egyeztetésen elsősorban a legfrissebb aktualitások voltak a középpontban.

A kamara működéséről egy általános tájékoztatót Gaál József elnök adott. Kiemelte a Szakképzés 4.0 programot, abból is az új elemeket, főként a technikus képzés újraindítását. Ezen kívül a Modern Vállalkozások Programját, valamint a Békéltető Testület eredményeit hangsúlyozta.

Dr. Havassy Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal igazgatója általánosságban mutatta be a hivatal munkáját és eredményeit.

Az adóhatóság idén már az egyéni vállalkozóknak is elkészíti az adóbevallás tervezetét. Ez azonban nem válik automatikusan bevallássá, a tervezetet egyénileg szükséges kiegészíteni. Erről Kécskefalviné Szentesi Tímea, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága adóügyi igazgatóhelyettese beszélt. Kiemelte: bizonyos adatlapok már online módon is benyújthatók. A jövőben folytatódik a tendencia, miszerint egyre szélesebb kör tevékenységét segíti a NAV az online benyújtható adatlapokkal.

Az egyeztetésen dr. Borics Attila András, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatalának járási hivatalvezető-helyettese vezette fel a prezentációkat.

Elsőként Récsányi Ilona, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Fogyasztóvédelmi Osztályának osztályvezetője tartott előadást. A fogyasztóvédelmi vizsgálatok tapasztalatairól beszélt a 2019. I. negyedév ellenőrzéseinek tükrében.

A külföldről érkező munkavállalókra vonatkozóan az egészségbiztosítással kapcsolatos munkáltatói feladatokról Faragó Anna, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Egészségbiztosítási Osztályának szakrevizora beszélt.

A Munkabalesetben elhunytak emléknapjával kapcsolatos rendezvény, valamint a Munka törvénykönyve és a munkaügyi ellenőrzés szabályaiban bekövetkezett változások. Ezek voltak a témái a záró előadásnak, amelyet dr. Nagy Éva, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának osztályvezetője tartott.

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2