Dél-alföldi Innovációs Díj 2023. – pályázzon október 2-ig!

Ha van olyan fejlesztése, találmánya, ami megfelel a régiós innovációs felhívásnak, pályázzon október 2-ig!

A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságának elnöksége, együttműködve a régió három kereskedelmi és iparkamarájával (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád vármegyék kereskedelmi és iparkamarái), valamint a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesülettel, 2023. évben, tizennegyedik alkalommal is pályázatot hirdet a Dél-alföldi Régióban a vállalkozások, valamint a feltalálók által a három megye területén létrejött szellemi alkotások elismerése és az innovációs tevékenység, illetve a technológiai transzfer támogatása érdekében.

 

Pályázni lehet bármely (a) új, (b) saját feltalálói tevékenységen alapuló, (c) iparilag alkalmazható és (d) piacképes megoldást tartalmazó innovációs eredménnyel.

A fent nevezett szervezetek képviselőiből álló szakmai kuratórium innovációs díjjal jutalmazza a három vármegye területéről a Szegedi Akadémiai Bizottsághoz 2023. október 2-ig beérkezett pályamunkákat.

Az eredmények kihirdetésére, a díjazott pályamunkák szakmai bemutatására 2023 novemberében a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából kerül sor.

A kuratórium döntéseinek előkészítését a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE. szakmai tanácsaival segíti.

A pályázattal kapcsolatos információk az MTA SZAB honlapján (https://tab.mta.hu/szegedi-teruleti-bizottsag/feladatai/palyazatok/) megtalálhatók.

 

Mellékletek:
Download this file (Del-alfoldi_Innovacios_Dij_palyazati_kiiras_2023.pdf)Kiírás

Rendezvénynaptár

September 2023
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2