ESA Spark pályázati lehetőség

Az ESA által végrehajtott, Európa-szerte elismert Technology Broker program, amelynek lebonyolítását hazánkban a Design Terminal végzi, most elérhető Magyarországon is, és készen áll segíteni az innovatív vállalkozásoknak.

A program célja, hogy segítse a vállalatokat a vállalkozásfejlesztésben, az innovációban és a technikai kihívások leküzdésében az űrtechnológia segítségével. Az agrárvállalatokat kapcsolatba hozzák a releváns űripari képviselőkkel, és közös projektek révén technológiai átadást érnek el, amely segítségével vállalata javíthatja hatékonyságát, termelékenységét és versenyképességét, valamint felfedezheti az új üzleti lehetőségeket.

Ez a technológiai átadás az agrár- és űrágazat közös projektjének eredménye, amelynek célja mindkét szektor, a magyar agrárium és űrgazdaság javítása.

Az űrtechnológiák megvalósításának támogatása érdekében az ESA létrehozta a Spark Finanszírozási kezdeményezést. Ebben a programban a pályázók akár 60 000 eurót is elnyerhetnek, hogy sikeresen beépítsék az űrtechnológiát saját vállalkozásukba.

Az összes pályázati anyagot megtalálja a Technology Broker website-on, és itt nyújthatja be pályázatát a kitöltött ESA Spark Finanszírozási Magyarország dokumentummal együtt ITT.

A pályázatok benyújtási határideje 2023. június 15., 23.59 (Közép-európai idő).

Amennyiben érdeklődik a Spark Finanszírozás vagy általánosságban a technológiai átadás iránt, kérjük, ne habozzon felvenni a kapcsolatot és időpontot foglalni Lőrinc Páva közvetítővel (This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.).

A pályázatról mellékletben egy rövid kivonatot is találnak.


Rendezvénynaptár

May 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2