Február 15-én nyílik meg az Építő-5 program

Felfüggesztve 2021.02.18.

Idén is folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítésére és hatékonyságának növelésére irányuló támogatási program, amelyben az ágazatban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozások vehetnek részt, amelyek február 15-én reggel 8 órától adhatják be támogatási kérelmeiket az Építő-5 programra.

A 10 milliárd 429 millió forintos keretösszegű programot, amely az újraindítási akcióterv része, az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. hirdeti meg.

A programban magyarországi székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást, amelynek mértéke a mikro vállalkozásoknál legalább 8 millió, legfeljebb pedig 50 millió forint lehet, míg a kkv-knál az elérhető támogatás 25 millió és 400 millió forint között mozog. A támogatás mértékét minden kedvezményezettnél egyedileg, a benyújtott kérelem szakmai tartalmának értékelése után határozzák meg.

Fontos, hogy a támogatott beruházásokkal olyan fejlesztések valósuljanak meg, amelyekre ténylegesen van piaci igény, illetve amelyek javítják a vállalkozások technológiai felkészültségét, versenyképességét és az erőforrás hatékonyságát.

Az Építő-5 programmal is a kormány az építőipar fenntartható, modern technológián alapuló fejlődését kívánja elősegíteni. A technológiai korszerűsítés támogatása egyrészt az ágazat kapacitás hiányát kívánja ellensúlyozni, másrészt megteremti a munkaerőkiváltás lehetőségét.

Azok a vállalkozások, amelyek 2018-ban és 2019-ben már nyújtottak be támogatási kérelmet az Építő 1,2,3,4 támogatási programba, azok idén is pályázhatnak, a támogatáshalmozás szabályainak figyelembe vételével.

A kérelmek a forrás másfélszeresét meghaladó támogatási igény beérkezéséig, de legkésőbb március 5-ig nyújthatók be elektronikusan.

A program részletes információi a pályázatkezelő honlapján (https://www.emi.hu/EMI/web.nsf/Pub/O0XID6.html) olvashatók.

 

Forrás: MTI




Rendezvénynaptár

February 2021
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Várható események

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó