Tesztüzemben az online árfigyelő adatbázis

Július elsején indul az online árfigyelő adatbázis, olvasható a GVH sajtóközleményében. A GVH, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott munkacsoport – az Agrárminisztérium képviselőivel együtt – kedden azokkal a kiskereskedelmi láncokkal egyeztetett, amelyek kötelezően csatlakoznak majd az online árfigyelő adatbázishoz.


Az árfigyelő adatbázis használata jelentősen erősíti az átláthatóságot, megismerhetővé teszi a különböző árképzési gyakorlatokat, megakadályozza a túlárazást. A szolgáltatás végső soron – a fogyasztók érdekeivel összhangban – hozzájárul a kiskereskedelmi szektorban a piaci verseny fokozásához, összességében pedig elősegíti, hogy az év végére egy számjegyűre mérséklődjön az infláció.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium május 8-án jelentette be, hogy a Kormány elfogadta a munkacsoport által kialakított keretrendszert. Eszerint július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer, amit a Gazdasági Versenyhivatal működtet majd. Az adatbázis kezdetben több mint 60 termékkategóriában szereplő élelmiszer árát fogja tartalmazni. Az intézkedés a legnagyobb kereskedelmi üzletláncokra vonatkozik kötelezően, az árfigyelő rendszerbe ugyanis azok a kereskedők kötelesek adatot szolgáltatni, amelyek nettó éves árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot.


A GVH teljes sajtóközleményét csatoltan olvashatják, illetve IDE kattintva olvashatják a további sajtóközleményeiket.


Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2