Ukrajna elleni orosz invázió gazdasági hatásainak enyhítését szolgáló támogatások biztosítása céljából – Az Európai Bizottság közleménye

Az Európai Bizottság közleményt adott ki az Ukrajna elleni orosz invázió gazdasági hatásainak enyhítését szolgáló támogatások biztosítása célját szolgáló válságkezelési keretszabályozásról. A közleményről a PwC Magyarország összefoglalóját a mellékletben, illetve itt olvashatja.

Az intézkedés - az egységes piaci egyenlő versenyfeltételek fenntartása mellett - lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy korlátozott összegekben támogatást nyújtsanak az ukrajnai háború okozta válság, vagy az ahhoz kapcsolódó szankciók és ellenszankciók által érintett vállalkozásoknak.


A tagállamok lehetővé tehetik a vállalkozásokat finanszírozó, kamattámogatott állami és magánhitelek nyújtását is. Ezen hiteleket legalább a kockázatmentes alaprátának plusz a kkv-kra, illetve a nem kkv-kra alkalmazandó hitelkockázati felárnak megfelelő mértékű kamatlábon kell nyújtani.

A válság-keretben a következő három támogatási forma érhető el:

  • Korlátozott összegű támogatások
  • Állami kezességvállalások és támogatott hitelek formájában nyújtott likviditási támogatás
  • A magas energiaárak ellentételezésére nyújtott támogatás

A közlemény szerint a támogatásokat 2022. december 31-ig lehet nyújtani és minden esetben az Európai Bizottság előzetes jóváhagyása szükséges.

A szabályozás célja, hogy elősegítse a gazdaság célzott támogatását, ugyanakkor igyekszek szem előtt tartani az egységes piaci egyenlő versenyfeltételeket az arányos módszertan alkalmazása, az energiahordozó-függőség figyelembevétele, az opcionális fenntarthatósági követelmények figyelembe vétele alapján. A szankciók hatálya alá tartozó, orosz ellenőrzés alatt álló jogalanyok pedig ki vannak zárva az intézkedések hatálya alól.


Rendezvénynaptár

February 2023
M T W T F S S
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2