A villany és a gáz ára is csökkent május 1-jétől

Kiegészítették a veszélyhelyzet ideje alatt az egyetemes szolgáltatásra jogosultak körének meghatározásáról szóló rendeletet – olvasható a Magyar Közlönyben.

A változás körülbelül 14 ezer felhasználót érint Magyarországon.

A felhasználó által fizetendő villamos energia egységára 59 százalékkal, míg a fizetendő földgáz egységára 52 százalékkal csökken – ismertette a VG az új rendeletet.

A módosítás május 1-jén lépett hatályba.

Fontos látni, hogy a fenti változás csak az úgy nevezett „végső menedékes szolgáltatásba tartozó ügyfelek” körét érinti. Ez körülbelül 14 ezer felhasználót érint Magyarországon. Ebbe a körbe tartoznak jellemzően a kisvállalkozások, önkormányzatok, egyházak és az alapítványok.

A lap szerint azért vonatkozik rájuk a rezsicsökkentés folytatása, mert ők voltak azok, akik tavaly december 31-ig nem kötöttek szerződést, és ezért automatikusan az akkori árnak megfelelő kategóriába kerültek az MVM-nél.

Ez az árszint pedig mostanra lényegesen mérséklődött. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter már április elején jelezte, hogy a kormány be fog avatkozni a szerződésekbe, és segíteni fognak kedvezményes árszabással. A Magyar Közlöny megjelenésével ez vált tehát hivatalossá – írják.

Forrás: Magyar Nemzet / VG

További információk: kormany.hu / Energiaügyi Minisztérium