Tízezer álláskereső elhelyezkedését támogathatja a kormány a vidéki régiókban
Tízezer álláskereső elhelyezkedését támogathatja a kormány a vidéki régiókban az augusztus 15-től induló Vállalkozások regionális munkaerő támogatása programban. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közleménye szerint a programban a cégek az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő bérköltség támogatásra pályázhatnak - jelentette be Kutnyánszky Zsolt. A Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta, a legfeljebb fél éven át biztosított állami hozzájárulás célzottan ösztönzi a nehezebb foglalkoztatási helyzetűek - például pályakezdők, alacsony iskolai végzettségűek vagy kisgyermeket nevelők - munkába állását.


Az új program Budapesten és Pest megyén kívül az ország minden részében, az összes vidéki régióban elérhető lesz a hónap közepétől. A támogatás célcsoportjába tartozik, aki még nem töltötte be a 25. életévét, 25-30 év közötti pályakezdő, 50 év feletti, legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, legalább 6 hónapja regisztrált álláskereső. Hasonlóképpen támogatható az is, aki legfeljebb 30 napja lépett ki a közfoglalkoztatásból, megváltozott munkaképességű, kisgyermeket nevel, ápolási díjban részesül, vagy a hamarosan megjelenő felhívásban felsorolt vidéki kistelepülések valamelyikének lakosa.
A támogatás mértéke a fenti csoportok legalább egyikébe besorolható álláskereső foglalkoztatása esetén a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és ténylegesen átutalt szociális hozzájárulási adó fele. Ha az újonnan felvett munkatárs több felsorolt kritériumnak is megfelel, a vállalkozás a bruttó bér és szocho 75 százalékáig igényelhet támogatást. A munkaadó teljes, napi 8 órás munkaidő esetén egy álláskereső után legfeljebb havi 150 ezer forint bértámogatást kaphat legfeljebb hat hónapon át. A részletes dokumentációt augusztus 15-én teszik közzé a www.munka.hu oldalon.
A közlemény szerint Kutnyánszky Zsolt kifejtette: a kormány az egyik legfontosabb feladataként kezeli a munkaalapú gazdaság kiépítésében elért eredmények megvédését, a teljes foglalkoztatás kivívását. A rendkívüli kihívások ellenére a legfontosabb munkaerő-piaci mutatók a rendszerváltás óta mért legkedvezőbb szinteken állnak. Az álláskeresők számában az elmúlt hónapokban regisztrálták az utóbbi három évtized legalacsonyabb értékeit. A vidéken napokon belül megnyíló lehetőség akár tízezer fő munkába állását segítheti. A közép-magyarországi régióban pedig változatlanul fut a Vállalkozások munkaerő támogatása program. A közel két éve indult kormányzati kezdeményezésnek köszönhetően eddig országszerte közel 50 ezer álláskereső helyezkedett el összesen mintegy 32 milliárd forint támogatással.


Forrás: MTI

Rendezvénynaptár

June 2023
M T W T F S S
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Várható események

Levegőtisztaság-védelmi konferencia - Budapest
2023.06.07
0:00 - 0:00
LIFE Információs Nap
2023.06.07
9:00 -
Energiabeszerzés csak okosan!
2023.06.08
9:00 -
VivaTechnology 2023
2023.06.14
0:00 - 0:00

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2