Érinthetik az e-kereskedőket az EU új kibervédelmi előírásai

2023-ban hatályba lépett a magas szintű kiberbiztonságot biztosító intézkedésekről szóló irányelv (NIS2 irányelv), mely megköveteli a nagyobb szereplőktől, hogy vegyék komolyan a kiberbiztonsági kockázatokat és ültessék gyakorlatba azokat az eljárásokat, amelyekkel megelőzhetők és kezelhetők az efféle támadások.

2024. december 31-ig Magyarországon is teljesíteni kell a kibervédelmi követelményeket, így a meghatározott cégeknek 2024. június 30-ig kötelezően be kell jelentkezniük a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál, valamint 2025 végéig ki kell jelölniük egy auditort, aki elvégzi a szervezet kiberbiztonsági átvilágítását.


A NIS2 meghatározta, hogy melyek azok a cégek, melyeknek kötelezően vállalniuk kell az előírtakat, továbbá az abban írtak a meghatározott cégeken túl érinti azokat is, akik legalább 50 főt foglalkoztatnak, vagy meghaladja a 10 millió eurót az éves nettó árbevételük vagy mérlegfőösszegük.

Az e-kereskedelem területén érintettek lehetnek azok a cégek, akik vegyszerek (pl. kozmetikumok) és élelmiszerek értékesítésével foglalkoznak és megfelelnek a középvállalkozás európai uniós kritériumainak.

Az uniós előírás elvárja, hogy az érintett szervezetek

  • ellenőrizzék, hogy a beszállítóik is megfelelő kibervédelmi gyakorlatokat alkalmaznak,
  • belső képzésekkel és szimulációkkal ismertessék a munkatársakkal a kibervédelmi fogalmakat, veszélyeket és kiberhigiéniai gyakorlatokat,
  • azonosítsák és orvosolják az IT rendszereik biztonsági kockázatait, illetve
  • bejelentsék az esetleges incidenseket.


Az uniós előírás megköveteli továbbá, hogy az érintett vállalatok alkalmazzanak bizonyos alapbiztonsági intézkedéseket a kibertámadások megelőzése érdekében.

A kiberbiztonsági kockázatkezelési intézkedések részletei az irányelv 21. cikkében olvashatóak.

Az irányelv teljes magyar nyelvű szövege itt olvasható.


Rendezvénynaptár

July 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2