Ukrán–magyar találkozó Záhonyban

Záhonyban találkoztak az ukrán és a magyar vám- és határrendészeti felsővezetők, valamint a fuvarozói szövetségek képviselői. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyeztetést kezdeményezett a forgalom gyorsításáért.

 

A mostani találkozó előzménye egy 2011-es vámigazgatási megállapodás volt, ami a határon áthaladó teher- és személyforgalom gyorsítását szolgálja, így mindkét fél számára előnyösnek bizonyult. Az elmúlt évek eredményeinek értékelése mellett további közös célokat fogalmaztak meg a két ország szakemberei.

zahony2

A találkozón összegezték a közúti határátkelőhelyek áteresztőképességének javítására tett intézkedések eredményeit: 2022-ben Záhonyban 3 százalékkal több tehergépjármű lépett be, mint 2019-ben, azaz a korábbi, napi 238 jármű helyett tavaly már 246 jármű beléptetése történt meg a határon naponta. Szembetűnő volt a növekedés Beregsuránynál, ahol az átkelőt csak a legfeljebb 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépjárművek vehetik igénybe. Ez 2022-ben 8 164 fuvareszköz beléptetését jelentette, ami 130 százalékkal több, mint 2019-ben. Elhangzott az is, hogy mindkét ország hatóságai elkötelezettek a határátkelőhelyek áteresztőképességének további javítása mellett, ami csak közös munkával, a két ország együttműködésével képzelhető el, különös tekintettel a jelenlegi háborús helyzetre.

zahony3

A résztvevők szerint a folyamatban levő határátkelőhely-fejlesztéseknek köszönhetően további javulás várható, de a felek addig is vizsgálják, hogy milyen újabb lehetőségek vannak arra, hogy még több teherautó léphessen át.

zahony4

A NAV szorgalmazta azt is, hogy a korábbi, kétoldalú vám-együttműködési megállapodást a határrendészeti szervekkel négyoldalúvá szélesítsék, amivel minden résztvevő egyetértett. Megállapodás született arról is, hogy 2023 februárjában kísérleti eljárásban megvizsgálják az ukrán fél javaslatát, amely a határszakasz teherforgalmának növelésére vonatkozik.

 

Forrás és képek: Nemzeti Adó- és Vámhivatal, sajtóközlemény


Rendezvénynaptár

September 2023
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2