Közbeszerzési Hatóság - Útmutató-módosítás

Szíves figyelmébe ajánljuk a Közbeszerzési Tanács (továbbiakban KT) tájékoztatóját, melynek témája a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések módosítása, valamint a teljesítéssel kapcsolatos indexálási szabályokkal történő kiegészítése. A KT keretein belül működő Tanács az útmutatóban említett módosítását június 9-én fogadta el, összefoglalója ITT érhető el.


Az útmutató módosításának alapja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által kidolgozott építőipari indexálási képlet. A tájékoztató kitér az indexálás gyakoriságának szükségességére, valamint külön kiemeli, hogy az indexálás olyan időpontot kell érintsen, amikor az indexálásra kerülő költség felmerült. Segítséget nyújthat a képlet alkalmazásában a KSH TEÁOR’08 rendjében felsorolt havi termelői árindexeket tartalmazó adatbázis.

Fontos, hogy az indexálás alkalmazása során tekintettel kell lenni a 22/2015. (X. 30.) Korm. rendeletnek a kifizetésekre vonatkozó szabályaira is.

Az említett útmutatót részleteiben ITT olvashatja, mely a jogi környezet részletes tájékoztatása mellett az indexálást egy példán keresztül szemlélteti a könnyebb megértés érdekében, melyet saját esetre adaptálva is alkalmazni lehet. Ez az „1. Példa az indexálás során használható képletre, metódusra (hipotetikus számadatokkal)” alfejezetnél található.

Az útmutatóban kiemelt szerepet kap a szerződés módosításának jogalapjainak ismertetése, nevesül:

  • „De minimis” (értékében elhanyagolható változások vizsgálata).
  • Meghatározott körülmények fennállása.
  • Nem lényeges módosítás.

Rendezvénynaptár

June 2022
M T W T F S S
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Várható események

No events

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó