Felhívás járványterjedést lassító korlátozó intézkedések betartására

Tisztelt Üzletlánc-vezetők!
Tisztelt Kereskedelmi Vezetők!
Tisztelt Üzletvezetők!

 

Az elmúlt napokban több, rosszallást kifejező bejelentés érkezett kamaránk vezetőségéhez egyes kecskeméti élelmiszer-kereskedelmi üzletek felelőtlennek tűnő működéséről, a járványügyi helyzet lassítása érdekében hozott kormányzati védelmi intézkedések be nem tartásáról.

A bejelentők erősen sérelmezték, hogy az élelmiszerláncok hálózati üzleteiben tömegesen lehetnek zárt légtérben a vásárlók, veszélyeztetve ezzel elsősorban egymást, de a helyben dolgozókat is. Tágabb értelemben a település közösségeit is. A közelgő ünnepre is tekintettel, a vásárlók magas aránya továbbra is várható, megérthető.

Ezúton mégis szeretnénk hangsúlyozni, hogy álláspontunk határozott: jól felfogott társadalmi és gazdasági érdekünk a mindnyájunkat védő korlátozó intézkedések betartása és betartatása, ezért nyomatékosan szeretnénk felhívni minden érintett vezető figyelmét az egyéni és közösségi felelős magatartásra.

Kérjük Önöket, hogy igyekezzenek mindenben teljesíteni azokat a kormányzati korlátozó előírásokat és javaslatokat, amelyek a veszélyhelyzet alatti személyes érintkezésekre vonatkoznak, beleértve a vásárlók közötti 1,5-2 méter távolság tartását, tehát az egyazon időben a zárt vásárlótérben tartózkodók számának szabályozását is!

Felelős döntéseikért, a közjó javáért vállalt nehézségeikért köszönetet mondunk.

Kecskemét, 2020. április 9.

 

Tisztelettel és jó egészséget kívánva,

a BKMKIK vezetősége


Rendezvénynaptár

February 2021
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó