Sziráki Szilárd: Részt fogunk venni a megyei megaberuházásokban

Megyei vállalkozók is szerepet kapnak a Paks II., illetve a Kalocsa-Paks Duna-híd megépítésében. Erről beszélt a Kecskeméti Médiacentrumnak újraválasztását követően Sziráki Szilárd, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ipari alelnöke.

Sziráki Szilárd 2016-ban került be a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetésébe, mint ipari alelnök. Az üzletember az október 8-án megtartott tisztújító küldöttgyűlésen ismét bizalmat kapott, így újabb négy évig ő segíti ezt az ágazatot. Első nyilatkozata alapján legfőbb feladatának a megye nyugati részét érintő megaberuházásokban való részvétel erősítését tekinti.

- Egyre több megyei vállalkozást szeretnénk bevonni a Paks II. beruházásba, és majd a Kalocsa-Paks Duna-híd megépítésébe is. Az óriásberuházásokhoz kapcsolódóan újítják fel Kalocsán a Foktői úti laktanyát, amelyet lényegében lakóteleppé alakítanak majd át. Az együttműködés jegyében már szerződést kötöttünk a beruházást lebonyolító Paksi Ipari Park Kft-vel – nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Sziráki Szilárd.

A kamara ipari alelnöke szerint a megaberuházások nemcsak az ipari vállalkozásoknak adhatnak majd lehetőséget, hanem például a kereskedelemben, a szolgáltatásban vagy a kézműves ágazatban tevékenykedők számára is.

Forrás: hírös.hu