Almási Zsuzsanna amatőr festő alkotásaiból rendezett kiállítást a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. „A régi ház körül…” című kiállítás megnyitóját május 26-án (hétfőn) 16 órakor tartották a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Árpád körúti székházában. A kiállítást dr. Turai Kamill művészettörténész nyitotta meg. A tárlat június 13-ig munkanapokon 8-tól 16 óráig látogatható.

 

A megnyitón a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetősége és kollégái nevében Orosziné Varga Zelma Kereskedelemfejlesztési és kommunikációs vezető köszöntötte a megjelenteket. Utalt arra, hogy immár második alkalommal kapott lehetőséget egy tárlatra a kamarától: tavaly márciusban nyílt meg itt az első kiállítása. A másodikra már tematikus képeket hozott, hiszen ezúttal „a régi ház körül” fellelhető tárgyi emlékeket örökítette meg akvarell képein.  

Almási Zsuzsanna így vall magáról:

„Nincsenek nagy festő elődeim. A festészet néhány éve lopózott az életembe, és észrevétlenül annak nélkülözhetetlen részéve vált.

Kezdetben autodidakta módon festettem saját örömömre, majd Szappanos István Tanár Úrral történt véletlen találkozásomat követően csatlakoztam az általa vezetett szakkörhöz. Azóta alkotótelepek állandó és lelkes résztvevője vagyok.

Szeretek mindent, ami szép. Óvónőként is igyekszem a gyerekek szép iránti fogékonyságát felébreszteni. Kedvenceim a virágok. Szeretnék festményeimmel harmóniát és nyugalmat csempészni a rohanó mindennapokba.

Bizonyos kort elérve szívesen tekintek vissza gyerekkoromra. Emlékeimben felidéződnek a már elfeledett használati tárgyak, amik egykor életünk részei voltak. Ezek a tárgyak lassan már csak gyűjteményekben, múzeumokban, vagy régi házak poros padlásán találhatók meg. Azért, hogy ne merüljenek feledésbe, emlékeim alapján megörökítettem néhányat. Közéjük csempészve kedvenceimet, a virágokat is.”

Forrás: kecskemeti-hirhatar.hu

A kiállításról készült képek a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara facebook oldalán tekinthetőek meg.