Történelmi mélypontra csökkentek a Széchenyi Kártya Programok hitelkonstrukcióinak a kamatai. A Széchenyi Beruházási és a Széchenyi Önerő Kiegészítő hitelek jelenlegi évi nettó ügyleti kamata 2,2%*, a Széchenyi Támogatást megelőlegező Hitel évi nettó kamata jelenleg 1,7%. Egyebek mellett erről is szó esett a KAVOSZ Zrt. roadshow első állomásán, melyet Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában rendeztek.

– Elemzők szerint ma már a Széchenyi Kártya Programok konstrukciói a legolcsóbb hiteleket biztosítják a hazai kkv-k számára. A program keretein belül kihelyezett hitelek összege mára meghaladja az 1280 milliárd forintot. A hiteligénylések száma megközelíti 270 ezret, és eddig mintegy 200 ezer hitelügylet jött létre. Bács-Kiskun megyében a befogadott igénylések száma közel 18 ezer, a létrejött ügyletek megközelítik a 14 ezret, aminek köszönhetően a megyében kihelyezett hitelek összege meghaladja a 97 milliárd forintot. - minderről Gaál József, Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara megyei elnöke beszélt, a KAVOSZ Zrt. által rendezett roadshow első állomásán Kecskeméten az iparkamara megyei székházában. Majd hozzá tette: a konstrukció a kormány és a kamara jó együttműködésének a bizonyítéka.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi Kamara és Iparkamara országos elnöke a Széchenyi Kártya Program flexibilis rendszerére hívta fel a figyelmet. Majd hangsúlyozta, hogy a konstrukció ugyanis olyan tőkeinjekciót jelent a hazai vállalkozások számára, melyek kamatai könnyen kitermelhetőek. A gazdasági válság hatodik évében pedig erre óriási az igény, mert a hazai cégek az elmúlt időszakban alig, vagy egyáltalán nem fejlesztettek. Most erre lehetőség van, mely egybe esik a gazdaság új vágányra történő átállításával. Parragh László ismertette a kormány reformtörekvéseit, melyeket összevetett a német és a szlovák modellel. Megállapította, hogy a két említett ország sikereit olyan változtatások előzték meg, mint amilyeneket a jelenlegi magyar kormány is alkalmaz. Ez ugyan rövid időre visszavetette az ország fejlődését, de hosszabb távon megalapozza a GDP emelkedését. Ennek első jelei már az elmúlt év utolsó negyedében érzékelhetőek voltak, s a következő két-három negyedévben folytatódhatnak. Az unió gazdasági jövőjével kapcsolatban megjegyezte: a közösségen belül reformokat kell bevezetni. Ma a világ  lakosságának a 8 százaléka él az EU-ban, mely a Földön megtermelt GDP negyedét állítja elő, ugyanakkor a világ összes szociális segélyének a felét itt fizetik ki. Ez az unió versenyképességét hosszú távon rontja, sokáig nem tartható fenn.

Az elnök után a VOSZ megyei titkára dr. Lovas Dániel szólt arról, hogy a kamara és az érdekképviselet jó kapcsolatokat ápol. A KAVOSZ Zrt., mely a két szervezet közös vállalkozása a tagok közös érdekeit képviseli.

Végül Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója foglalta össze a Széchenyi Kártya Programok hitelkonstrukcióit. Arra hívta fel a figyelmet, miszerint történelmi mélypontra csökkentek a kamatok. Akik még nem rendelkeznek az említett kártyával a KAVOSZ Zrt., a VOSZ és a területi kereskedelmi és iparkamarák irodáiban igényelhetők országszerte közel 300 helyen, illetve a pénzintézetek kirendeltségein. Itt az ügyfelek teljes körű információt kapnak az igénylés feltételeiről és a benyújtandó dokumentumokról. Az érdekképviseletek irodai hálózata teljes területi lefedettséget biztosít, tehát valamennyi régió vállalkozói találhatnak székhelyükhöz közeli regisztráló irodát, amely a kérelem befogadását követően továbbítja a hitelkérelmet az ügyfél által megjelölt hitelintézet.

Hangsúlyozta: a kormány évi 5 százalékpont kamattámogatást biztosít a Széchenyi Beruházási Hitel, az uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel hitelszerződések teljes összegéhez, az adott ügylet futamidejének első három évére. A kedvező költségeknek, valamint a rugalmasabb feltételeknek köszönhetően a Széchenyi Beruházási hitel az MNB Növekedési Hitelprogramja mellett az egyik legkedvezőbb kondíciójú forrás a piacon, ami jó alternatívát kínál a kisebb cégek számára. A Széchenyi Beruházási Hitelből ingatlan megvásárlása, építése, fejlesztése, valamint nemcsak új, hanem használt gépek beszerzése is finanszírozható. A konstrukció 20 százalék önerővel, 1- 50 millió forint összegben, maximum 10 éves futamidőre igényelhető, akár 2 éves türelmi idővel. A Széchenyi Beruházási és a Széchenyi Önerő Kiegészítő hitelek jelenlegi évi nettó ügyleti kamata 2,2%*, a Széchenyi Támogatást megelőlegező Hitel évi nettó kamata jelenleg 1,7%.

A máig legnépszerűbb konstrukció, a Széchenyi Kártya „klasszik” szabadon felhasználható folyószámlahitelről, melyet a már legalább egy éve működő mikro-, kis- és középvállalkozások átmeneti pénzügyi gondjainak megoldására szolgál. Az igénylők már 3 hét alatt akár 25 millió forint összegű szabadon felhasználható hitelhez juthatnak, gyors és egyszerűsített hitelbírálatot követően, csökkentett adminisztrációval. A folyószámlahitel jelenlegi évi nettó kamata 5,7%.*

Krisán László vezérigazgató beszélt a Széchenyi Forgóeszközhitelről is, mely akár 3 éves futamideje miatt kifejezetten forgóeszközök (alapanyagok, árukészletek) finanszírozására szolgál, igénylésével a vállalkozások egy egyszerűen elérhető és rugalmasan használható, államilag támogatott hitelhez juthatnak, jelenleg évi 5,7%* nettó kamat mellett. Az igényelhető hitel 1 millió forinttól maximum 25 millió forintig, 100 000 forintonként emelkedő összegű lehet.

Még olcsóbb lett az Agrár Széchenyi Kártya is, amelyhez a Vidékfejlesztési Minisztérium 4% kamattámogatást nyújt. Az agrárium igényeire szabott egyedülálló hitelkonstrukciót a mezőgazdasági termékek előállításával, feldolgozásával és forgalmazásával, erdő-, vad- és halgazdálkodással foglalkozó mezőgazdasági őstermelők, családi gazdálkodók, egyéni vállalkozók, illetve társas vállalkozásként működő kis- és középvállalkozások vehetik igénybe.  A konstrukció évi nettó kamata jelenleg 2,7%. Az egy, kettő vagy három éves lejáratú folyószámlahitel hitelkeretének összege minimum 500 ezer forint, felső határa 25 millió Ft. A vezérigazgató a rendezvény végén kérdésünkre nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a Széchenyi Kártya Konstrukciók kamatai tovább csökkenhetnek a jövőben.

Forrás: Petőfi Népe
Fotó: BKMKIK