SZÉP kártya összeg felhasználása, teraszok nyitása

A Magyar Közlöny 63. számában megjelent a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. kormányrendeletet módosító 178/2021. kormányrendeletet, amely alapján a 76/2018. kormányrendelet a következő 22. §-sal egészül ki:

A rendelet kimondja, hogy az alászámlákra utalt juttatások felhasználása megváltozik, a szolgáltató egy másik alszámlán lévő egyenleget is elfogadhatja.


Továbbá ugyanezen Közlönyben megjelent a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának második fokozatáról szóló rendelet módosítása. A Kormány 175/2021. (IV. 15.) Korm. rendelete 1. A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet módosítása 1§-ában olvasható a teraszok fokozatos újranyitása.

A rendelet kimondja, hogy:

  • A teraszok, kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az ott tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen.
  • A kormányrendelet szerint a védelmi intézkedések betartásáról az üzemeltető köteles gondoskodni. A szabályok be nem tartása esetén a vendéglátó üzlettel szemben 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírság szabható ki, de akár a vendéglátóhely bezáratása is elrendelhető. A szabályokat be nem tartó vendéggel szemben pedig szabálysértés esetén 5 ezer forinttól 500 ezer forintig terjedő pénzbírság is kiszabható.
  • Új információ, hogy a mellékhelyiségeket a vendégek is használhatják, azonban a rendeletben leszögezik, hogy a vendéglátó üzleten belül a megrendelt étel, illetve ital fogyasztása tilos.


Fontos kiemelni, hogy a védettségi igazolványok nem szükségesek a teraszok használatához (ezt a rendelet nem említi), amit Gyulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón szóban megerősített.

A terasznyitásról részletesebben ebben a CIKKBEN olvashat.

 


Rendezvénynaptár

September 2021
M T W T F S S
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó