Pandémia miatt elmaradt gyakorlati képzés megszervezése

Az SZFHÁT/47809/2021-ITM számú egyedi miniszteri határozat (A szakképzést folytató intézményekben szakmai oktatásban vagy kifutó rendszerű szakképzésben részt vevők szakmai vizsgája lebonyolításáról a 2020/2021. tanév május-júniusi vizsgaidőszakában) 26-27. pontjai értelmében a tanuló, illetőleg képzésben részt vevő személy szakmai vizsgára történő felkészítése érdekében a szakképző intézmény vagy – tanulószerződéssel vagy szakképzési munkaszerződéssel rendelkező tanuló, illetőleg képzésben részt vevő személy esetén – a gyakorlati képzést folytató szervezet, illetőleg duális képzőhely az elmaradt tanulmányi követelmények figyelembevételével 2021. augusztus 23. és 2021. október 1. között gyakorlati képzést köteles szervezni, amelyen a tanuló, illetőleg képzésben részt vevő személy részvétele kötelező.

A tanuló, illetőleg képzésben részt vevő személy számára a vizsgára a tanulmányi követelmények teljesítését igazoló bizonyítvány ezt követően állítható ki.

Az a vizsgázó, aki a 2020/2021-es tanévben a koronavírus-járvány miatt nem teljesítette a vizsgára bocsátáshoz szükséges gyakorlati követelmények 51 százalékát, nem bocsátható szakmai vizsgára. Számára a 2021/2022. tanév október-novemberi vizsgaidőszakában kötelező vizsgalehetőséget biztosítani, amely nem tekintendő javító- és pótlóvizsgának.

 


Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2