|
There are no translations available.
Petőfi Népe, 2010. július 21. TOMORI PÁL FŐISKOLA A gazdasági jellegű szakok mellett szabad bölcsészet alapszak is indulhat Szeptemberben Kecskeméten is elindítja főiskolai (BA) szakjait a Tomori Pál Főiskola, köszönhetően a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közelmúltban megkötött együttműködésnek. Az intézmény neve nem ismeretlen a megyeszékhelyen és környékén élők számára, hiszen alig pár éve folytatott itt képzést a Főiskola. A visszajelzések alapján a helyben lakók érdeklődése azóta is töretlen, hiszen megszokták, hogy a Tomori Pál Főiskolától jó minőségű képzést, emberi körülmények között, elérhető áron kapnak. A képzés helyszínét a Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara biztosítja, ami megfelelő számú, felszereltségű és méretű tanterem meglétét jelenti. Az együttműködésre alapozva a Tomori Pál Főiskola Kecskeméten létrehozott egy telephelyet, ahol a képzés 2010 szeptemberében megindítható. Az egyeztetések biztosították azt is, hogy a Tomori Pál Főiskola és a Kecskeméti Főiskola ne keresztezhesse egymás útját, így a városban nem indítanak olyan képzéseket, amelyeket a másik folytat. A Tomori Pál Főiskola főként gazdasági jellegű főiskolai szakjainak megjelenésével a Kecskeméten élők számára kitágul a lehetőségek köre, hiszen a helyi főiskola képzési kínálata mellett új szakok is helyben elérhetővé válnak. Megfelelő számú jelentkező esetén a megyeszékhelyen elindulhat a Gazdálkodási és menedzsment, a Nemzetközi gazdálkodás és a Pénzügy számvitel szakok mellett a Szabad bölcsészet alapszak is. A gazdasági jellegű szakok jelentősége a Mercedes-gyár beindítása miatt is kiemelt fontosságú, hiszen az ide jelentkezők, az itt dolgozók, valamint a beszállítók számára is megfelelő képesítést tudnak biztosítani. A cikk a mellékletben olvasható.
|