Megnyílt a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában „A munka világa - Értéket Teremtek - Vállalkozom" című országos fotópályázat kiállítása. A csütörtök délután tartott megnyitón a pályázó fotósok egy része is megjelent.

Péjó Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kalocsai képviseletvezetője ötlete alapján hatodik éve rendezik meg Orosziné Varga Zelma kereskedelemfejlesztési és kommunikációs vezető közreműködésével a fotópályázatot. Az idei kiírás szerint olyan fotókat vártak az alkotóktól, amelyek az ipar, a kereskedelem, a szolgáltató ágazat, illetve a kézművesség területén dolgozók mindennapjait és az általuk előállított termékeket, értékeket mutatják be.

A kamara másik célja az volt a kiállítás megrendezésével, hogy segítse a pályaválasztást, valamint bepillantást engedjen a különböző cégek, üzemek életébe. Mely legtöbb esetben csak azok számára ismert, akik ott dolgoznak.

- A kettősséget, hogy művészi képek szülessenek, és különböző szakmákat bemutassunk, meglehetősen nehéz a zsűrizés során összehangolni - ismerte el Péjó Zoltán. A zsűri tagjai idén Bahget Iskander fotóművész, Fehér Kálmán, a Magyar Fotográfiai Múzeum munkatársa és Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára voltak. Az idei esztendőben 30 alkotó 130 képét értékelte a zsűri, melyből végül 32 fotót választották be a kamara székházában csütörtök délután megnyitott tárlatba.

Gibárszki Sándorné, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezető szakképzési tanácsadója nyitotta meg a tárlatot. Mint elhangzott, a pályázaton 5-5 fotóval lehetett részt venni és az izgalmas témaválasztás miatt Bács-Kiskun megyén kívülről is jelentkeztek fotósok. Így érkeztek fotók Sopronból, Szegedről, Békéscsabáról, Budapestről, Pécsről, Székesfehérvárról is.

A pályázaton első díjat nyert Dobóczky Zsolt „Ködpalota" című fotója. Második lett Aczél Péter (Felsőpetényi kovácsok), harmadik pedig Kovács Krisztina (Büszkeség I.).

A kiállítás Bács-Kiskun megye több településén is megtekinthető lesz és iskolákba is elviszik majd a fotókat.

Forrás: kecskemeti-hirhatar.hu

Rendezvénynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2