A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) idén nyolcadik alkalommal szervezte meg a Fiatal Vállalkozók Hete nevű rendezvénysorozatot november 16-20. között. Ennek részeként tartották meg a kifejezetten exportlehetőségekre fókuszáló Nemzetközi Napot a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) szakmai támogatásával. A program célja az volt, hogy a fiatal vállalkozók hasznos, naprakész, gyakorlati tudnivalókkal gazdagodjanak a sikeres külpiaci tevékenység kapcsán.

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) elsődleges célja, hogy elősegítse egy olyan fiatal vállalkozói réteg kialakulását, amely aktívan hozzájárul a KKV szektor erősödéséhez és így hazánk gazdasági fejlődéséhez. A Fiatal Vállalkozók Hete a Global Entrepreunership Week (GEW) nemzetközi kezdeményezés keretében kerül megrendezésre.

A rendezvénysorozat részeként a fiatal vállalkozók exporttevékenységének fejlesztése érdekében november 20-án került sor a Nemzetközi Napra, mely a Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezésében és aktív szakmai közreműködésével valósult meg.

A rendezvényen a résztvevők átfogó képet kaphattak a sikeres külpiacra lépéssel kapcsolatos alapvető tudnivalókról, különböző régiók (pl. Afrika vagy Dél-Amerika) üzleti, kulturális sajátosságairól, illetve részletes információkhoz juthattak a Kereskedőház komplex szolgáltatásaival, szakmai programjaival és exportfejlesztésben játszott szerepével kapcsolatban.

„A külpiacra lépés minden cégnek egy természetes növekedési lehetőséget jelent. Ráadásul a fiatal generáció számára ma már sem nyelvi, sem térbeli akadály nem létezik, otthonosan mozognak a világ bármely pontján” – érvelt Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.

A Nemzetközi Napon részletesen bemutatásra került a Magyar Nemzeti Kereskedőház által a magyar kis- és középvállalkozásoknak kínált komplex, exportfejlesztési szolgáltatáscsomag. A résztvevők emellett konkrét információkat kaphattak az afrikai és a dél-amerikai kontinenst jellemző üzleti környezetről, illetve exportlehetőségekről. A rendezvényen előadást tartott Captain Shibu Isaac, az egyik legnagyobb indiai biztonságtechnikai cég vezetője és Javier González Pareja, a Robert Bosch Kft ügyvezető igazgatója is.

„A fiatalság a jövő és az ország gyarapodásának záloga. A Magyar Nemzeti Kereskedőház kapuja mindig nyitva áll az induló vállalkozások előtt. Ha a nemzetközi piacra lépés ötlete megfogalmazódott, készséggel állunk az érdeklődő cégek rendelkezésére, legyen szó Észak- vagy Dél-Amerikáról, Afrikáról, Ázsiáról, Európáról vagy éppen a szomszédos országokról” – tette hozzá Ducsai-Oláh Zsanett.

Az MNKH nemrégiben indította el InnoTrade elnevezésű startup programját, amelynek célja az innovatív induló vállalkozások külpiacra segítése. A „Start-up, innováció és külpiacra lépés” című kerekasztal-beszélgetésen az érdeklődők részletes információt kaphattak a kezdeményezésről, amelynek keretében Kereskedőház a legnevesebb nemzetközi startup rendezvényeken biztosít kiállítási és részvételi lehetőséget.

Forrás: Magyar Nemzeti Kereskedőház