Az új kalocsai kamarai székházba belépőket egy kiállítótér fogadja. Az egykori nagypolgári ház míves kapuzatától a kertig és a belső bejáratig vezető út nemes stukkókkal övezett épületrészének falai tárlat helyszínéül szolgálnak. A Kapugaléria első kiállítása az idei kamarai fotópályázat képeiből áll. A Bedi Gyula (A-MAFOSZ/G, EFIAP) fotóművész, Bahget Iskander fotóművész és Péjó Zoltán kalocsai képviselet-vezető alkotta zsűri 37 alkotó 168 képe közül 40 művet válogatott a kiállításra.

A tizedik alkalommal meghirdetett "A munka világa" országos fotópályázat díjazottjai a kalocsai székházavatón, szeptember 17-én vehették át az elismerést.

A jubileumi alkalmat és a díjazottakat Kurdi Viktor, a kamara általános alelnöke köszöntötte. Mint mondta, kiemelten fontosnak tartja a kamara értékteremtő feladatai, vállalásai között ezt a nagymúltú pályázatot. Elismeréssel szólt a pályázókról: a fotósokról, akik értéket teremtenek azzal, hogy elkészítenek olyan képeket, amelyek értékteremtő munkát örökítenek meg.

A pályázata beküldött fotográfiák közül
I. helyezett lett (kollekció díj) Szabó Ferenc: Cipészmester és Fafaragó mester című munkái.
Marton Ágota – „Erős kezek”. Ez a pályamunka is kivívta a szakértő zsűri elismerését, a II. helyezést.

„Belencsák kés”. Ezt a címet viseli Jámbori Tamás fotója. Ezzel érdemelte ki a III. helyezést.

Különdíjak:
Ott László - "Időutazás"
Kékesdi L. Gyula – „Mai sörfőző mesterek”

A fotópályázatot a HAMA Kereskedelmi Kft. támogatta.


A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gratulál a díjazottaknak, és értékőrző, értékteremtő tevékenységükhöz további lendületet, sikereket kíván!

DSC_8504.jpg DSC_8505.jpg DSC_8506.jpg

DSC_8521.jpg DSC_8522.jpg DSC_8523.jpg

DSC_8619.jpg DSC_8620.jpg DSC_8621.jpg

DSC_8622.jpg DSC_8623.jpg DSC_8624.jpg

DSC_8625.jpg DSC_8628.jpg DSC_8631.jpg

DSC_8633.jpg DSC_8707.jpg DSC_8712.jpg

DSC_8714.jpg DSC_8718.jpg DSC_8719.jpg

DSC_8721.jpg DSC_8722.jpg DSC_8724.jpg

DSC_8726.jpg DSC_8728.jpg DSC_8732.jpg

DSC_8733.jpg DSC_8734.jpg DSC_8735.jpg

DSC_8736.jpg DSC_8737.jpg