A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Az adatvédelem érvényesülésének tapasztalatai és gyakorlati megvalósítása a kis- és középvállalkozások hétköznapjaiban címmel szervezett előadást. Dr. Kassai László adatvédelmi szakjogász a dr. Kovács László adatvédelmi biztonsági szakértővel közösen kidolgozott gondolatmenet alapján vázolta fel az Európai Unió új adatvédelmi, személyi adatokra (GDPR) vonatkozó rendeletének bevezetése óta eltelt egy év konklúzióját.

Mint ahogyan elhangzott: az első lépés az adatállomány vizsgálata volt. A védendő adatok adatvédelmi szempontból történő kezelésének megfelelősége volt a tét. Kiemelt feladatként említette dr. Kassai László a személyes adatok és egyéb, a jogszabály által védendő adatok osztályba sorolását. Be kellett azonosítani a folyamatok működése során keletkező dokumentumokat, a folyamat-támogató belső szabályozási dokumentumokat. Ezt a fázist követte a szabályozási rend kialakítása.
Sokan idegenkedtek a GDPR rendeletnek való megfelelés terheitől, és még többen hagyták az utolsó percekre. Magyarországon 2018. május 25-én életbe lépett az EU adatvédelmi rendelete, és az eltelt egy évben több büntetés kiszabásáról is lehetett értesülni. Fontos, hogy az adatnyilvántartási kötelezettségnek nem csupán egyszer, az első határidőre kellett megfelelni. Az anyagot napra készen kell tartani!
A GDPR törvény idei módosításai között több olyan is van, ami a gazdálkodókat érinti. Ezek az elektronikus megfigyelő rendszerek alkalmazása, a munkavállalók adatainak kezelése, a dolgozók ellenőrzése, az erkölcsi bizonyítvány kezelése, a kereskedelmi törvény, valamint a direkt marketing.
Az uniós rendelet bevezetése előtti években több tájékoztató előadással folyamatosan segítette a vállalkozásokat a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A felkészülésben azzal is segített a köztestület, hogy DPO adatvédelmi tisztviselő képzéseket indított 2018-ban.

DSC_7425.jpg DSC_7429.jpg DSC_7430.jpg

DSC_7434.jpg DSC_7435.jpg DSC_7436.jpg

DSC_7437.jpg DSC_7443.jpg DSC_7444.jpg

DSC_7447.jpg DSC_7449.jpg DSC_7451.jpg

DSC_7452.jpg DSC_7454.jpg DSC_7455.jpg

DSC_7457.jpg DSC_7458.jpg