A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2018. december 11-én megtartotta LIV. küldöttgyűlését. Elhangzott a tájékoztató az előző küldöttgyűlés óta eltelt időszak eseményeiről, valamint a beszámoló az előző küldöttgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról. A napirendi pontokat a tagság elfogadta. A gyűlés második részében a 2018. évi kitüntető díjak átadására került sor.

A Kodály Iskola diákjainak zenei műsora vezette fel az ünnepélyes perceket.

A kitüntető díjak sorában elsőként a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnöki Aranyérmét nyújtja át Gaál József, mint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ipari alelnöke Gál Istvánnak, a kiskunhalasi Kamintherm Kft. ügyvezetőjének.

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kitüntető díjainak egy részét a TOP 100 könyvbemutatón adta át a köztestület vezetése. Ezek a többi kitüntetéssel és az Elnöki Dicsérő Oklevelekkel együtt a mellékletben olvashatók.

A Hírös Hét keretében 10. alkalommal szervezett Hírös Vacsorát a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Tanyacsárda Kft. az idén. A rendezvény bevételéből a szakképzésben részt vevő, családi, anyagi körülményeik miatt hátrányos helyzetű, azonban tanulmányi eredményeiket, szorgalmukat, szakmai munkájukat kiemelkedően teljesítő diákokat támogatnak a szervezők. Az egy évtized alatt 72 tanuló több mint 3 millió forint támogatásban részesült. A kezdeményezés eszmeiségéhez kiemelt támogatóként a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. már évekkel ezelőtt csatlakozott. A közös összefogás eredményeként idén újabb 18 fiatal támogatására gyűlt össze anyagi forrás. A tanulók névsorát melléklet tartalmazza.

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a kétkezi szakmunka társadalmi elfogadottságának növelése érdekében 2015-től kezdődően évente felhívást tesz közzé duális középfokú szakképzésben gyakorlati képzést végző gazdálkodó szervezetek gyakorlati oktatói, szakképzést folytató intézmények szakmai oktatói, valamint iskolai rendszerben tanulmányokat végző, szakmai vizsga előtt álló, végzős nappali tagozatos tanulók körében a Bács-Kiskun megyei szakképzés színvonalának erősítése céljából. A pályázati felhívás hatására évről-évre egyre több végzős szakiskolai tanuló jelentkezik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Szakma Kiváló Tanulója Versenyre. A kamara célja a szakmunkás életpálya népszerűsítése a kiváló eredményeket elérő tanulók sikereinek bemutatásával. A köztestület az SZKTV-n 1-2. és 3. helyezést elérő Bács-Kiskun megyei versenyzőket, valamint gyakorlati és elméleti oktatóikat díjazásban részesítette az idén is. A tanulók, valamint az elméleti és gyakorlati oktatóik névsora a mellékletekben olvashatók.

Az ünnepi küldöttgyűlés alkalmat teremtett arra is, hogy a kamara vezetése köszönetet mondjon a gazdaságtörténeti kiállítás megszervezését és megvalósítását segítőknek. Névsoruk a mellékletben található. Mint ismert, Évszázadok öröksége - Fejezetek Kecskemét gazdaságtörténetéből címmel rendezte meg a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara azt a kiállítást, amelynek célja Kecskemét gazdaságtörténetének bemutatása volt a céhes időktől kezdve átfogó várostörténeti háttérrel, az idén 650 éves város históriájába ágyazva. A kiemelt jelentőségű tárlat nemcsak ismeretterjesztő, hanem pályaorientációs és motivációs élményt is nyújtott. Egyik fő célcsoportja ugyanis a pályaválasztás előtt álló diákság volt. A szeptemberben és októberben a volt SZIGMA épületében kiállított tárgyakat közel 3000-en tekintették meg.

A kamara vezetése és a munkatársak valamennyi kitüntetettnek ezúton gratulálnak!



Rendezvénynaptár

Augusztus 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

evszazadokoroksege

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó