Egy évtizede mutatja szép és nemes példáját Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Tanyacsárda Kft. és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara annak, hogy miként lehet a nagymúltú Hírös Héten egy kellemes vacsoraest bevételből a szakképzésben résztvevő, ám szociálisan hátrányos helyzetű tanulókat segíteni. Ez a mecenatúra a vendégeknek, a kamarai tagoknak, s a megye vállalkozóinak köszönhető.
Augusztus 23-án este a Városháza előtti téren a rossz idő ellenére több, mint 700-an gyűltek össze. Ha nem esett volna az eső, a tervek szerint legalább 1000 vendéget köszönthettünk volna a jubileumi X. Hírös Vacsorán.

Az alkalom nyitányaként az arany minősítéssel rendelkező Kecskeméti Városi Fúvószenekar muzsikált Kuna Lajos vezényletével. Ünnepi köszöntőt Pintye László, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési alelnöke mondott. A műsor zárásaként a város nevét viselő, 42 éves, többszörösen kitüntetett, - többek között - Kodály és Príma díjas Kecskemét Táncegyüttes tagjai szórakoztatták a vendégeket.

A Hírös Vacsora sikerét és értékét mutatja, hogy az elmúlt 10 esztendőben 72 diák részesült összesen 2.780.000 forint támogatásban. Ezt az anyagi hozzájárulást kamaránk vezetése minden évben a decemberi küldöttgyűlés alkalmával ünnepélyes keretek között adja át a kecskeméti szakközép- és szakiskolák által javasolt tanulók számára. Mindazoknak, akik nehéz életkörülményeik ellenére szép tanulmányi eredménnyel büszkélkedhetnek.

IMG_20180823_122916-kicsi.jpg IMG_20180823_122922-2-kicsi.jpg IMG_20180823_123115-kicsi.jpg

IMG_20180823_123146-kicsi.jpg IMG_20180823_124733-2-kicsi.jpg _DSC7133.JPG

_DSC7138.JPG _DSC7140.JPG _DSC7143.JPG

_DSC7148.JPG _DSC7149.JPG _DSC7153.JPG

_DSC7154.JPG _DSC7158.JPG _DSC7161.JPG

_DSC7168.JPG _DSC7169.JPG _DSC7170.JPG

_DSC7171.JPG _DSC7172.JPG _DSC7174.JPG

_DSC7175.JPG _DSC7181.JPG _DSC7187.JPG

_DSC7188.JPG _DSC7196.JPG _DSC7197.JPG

_DSC7198.JPG _DSC7211.JPG _DSC7218.JPG

_DSC7222.JPG _DSC7228.JPG _DSC7233.JPG

_DSC7239.JPG _DSC7241.JPG _DSC7245.JPG

_DSC7249.JPG _DSC7250.JPG _DSC7260.JPG

_DSC7261.JPG _DSC7268.JPG _DSC7275.JPG

_DSC7278.JPG _DSC7283.JPG