A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara évek óta aktív részese a hírös városi Múzeumok Éjszakájának. Változatos programokkal ezúttal is több száz érdeklődőt vonzott a köztesület: gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

Kecskemét gazdasági úttörőit, tisztelegve a város 650 éves múltja előtt, Hlbocsányi Norbert főlevéltáros mutatta be. Az interaktív előadás idején már egyre több fiatal érkezett, hogy részese legyen a „Mi leszek, ha nagy leszek?” elnevezésű rajzpályázat eredményhirdetésének. A kiállítás megnyitása után a kis vendégek a kamara ajándékaképpen a MIKROPÓDIUM Családi Bábszínház előadását láthatták, majd maguk is alkothattak rajzokat, arcfestéssel tehették még vidámabbá az estét, és egy kis táncos mocorgásra is lehetőség nyílt a patinás épület előtti parkban. A nagyobbak a szakmák világába is barangolhattak SzakmActivity játékkal. Az igényes, ám vidám dalokat kedvelők 20 órára gyülekeztek a Platter János konferenciaterembe. A Kecskeméti Fesztivál Kórus adott nívós hangversenyt dr. Kiss Katalin karnagy vezetésével. Természetesen a közönség bevonása sem maradhatott el.

Rendezvénynaptár

Június 2020
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó