A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett idei, sorrendben immár a IX. Hírös Pékversenyen hat kenyér közül a tiszakécskei Fejedelmi Pékség Kft. Kárpát kenyere nyerte el a szakmai zsűri szavazatai alapján az első helyezést. A vállalkozás terméke ezzel kiérdemelte a „Kecskemét kenyere” címet, ezúttal negyedik alkalommal. Ezt a címet most is egy éven át használhatják. Az eredményhirdetésre az augusztus 20-i kecskeméti ünnepségen került sor. A díjat Kurdi Viktor, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke nyújtotta át a cég ügyvezető helyettesének, Lovas Nórának.

A Magyarok Kenyere Programmal közreműködve a Kárpát-medence magyarlakta részeiről nemzeti összefogással összegyűjtött búzából készült lisztből sütötte meg a Fejedelmi Pékség a díjnyertes kenyeret Szent István ünnepére. A cipót Feczák László görög katolikus lelkész, Kis János evangélikus lelkész, Nagy Attila piarista szerzetes és Varga Nándor református lelkész áldotta meg. Az új kenyérrel az ünnepség résztvevőit többek között Kurdi Viktor, a megyei iparkamara általános alelnöke kínálta meg.

Akik szeretnék megkóstolni a nyertes Kárpát kenyeret, a két kecskeméti mintaboltban: a Március 15. utca 3-5. szám alatt és a Horváth Döme krt. 8. szám alatti üzletben vásárolhatják meg.
Ezen kívül lehet még kapni fejedelmi terméket Kecskeméten az Auchan és a Szil-Coop bevásárlóközpontban, valamint a Piaccsarnokban a Smartina Kft. és Ráczné Varga Mónika egyéni vállalkozó üzletében.

Az előzményekről, a Hírös Pékversenyről itt olvashat.

Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2