Űzd az álmaidat, mert azok jó irányba visznek!

Kecskemét női vállalkozás-vezetői újra bizonyították, hogy "nőnek lenni jó!" Ezzel a címmel zajlott le egy olyan konferencia, amely az álmokról szólt. A különleges rendezvény az Álomjövő Csapata kamarai küldöttünk, Csatos Erika vezetésével, valamint a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által valósul meg.

2014-ben indult a Nőnek lenni jó! – konferencia sorozat, amely az iparkamara női vezetők klubjából nőtte ki magát. A vállalkozó hölgyek tapasztalatcseréje komoly segítség. Ez a konferencia pedig további kapcsolatépítést eredményez – erről nyilatkozott a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági igazgatója, titkárhelyettese. Utasi Melinda elmondta: minden konferencián más és más témát bontunk ki, női szemmel, de több esetben egy-egy férfi előadó által is. Hozzátette: országszerte több női vállalkozói klub működik. A mostani rendezvényen vendégül láttuk Győr- Moson-Sopron megye és Csongrád megye társkamaráinak képviselőit.
A közösségépítés fellegvára lett ez a női konferencia. Csatos Erika, a főszervező, az Álomjövő tulajdonosa úgy fogalmazott: már ez a második esztendő, hogy évente két alkalommal is igény van a rendezvényre, hogy hiteles előadóktól inspirálódjanak a hölgyek. Kifejtette, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az első perctől kiemelt támogatója a konferenciáknak. A szeptember 22-én megtartott esemény már a kamara új konferenciatermét is megtöltötte: 180-an jöttek el. A mai világban egy dolog biztos, és ez a változás. Ehhez alkalmazkodva is meg lehet valósítani az álmainkat! Így bíztatta a vendégeket Csatos Erika, aki mintegy tíz előadóval ezt be is bizonyította. Cukrász, cégvezető, panziótulajdonos, református lelkész; megannyi életút bontakozott ki az estig tartó konferencián.
Immár két éve a jótékonyság is a konferencia törekvései között szerepel. A támogatók jóvoltából, valamint a jegybevételből 600 ezer forint gyűlt össze a Csodalámpa Alapítvány és a Gézengúz Alapítvány javára.
Az ezerarcú nők birodalmába a konferenciát követően is, mégpedig október 3-ig lehet tenni egy képzeletbeli utazást. A kamara emeleti kiállítóterében Vincze Izabella grafikus művész buborékos és akril festményei invitálják a látogatót izgalmas önismereti utazásra.

Végezetül egy a konferencia utáni számos reakcióból, amelyek a legismertebb közösségi oldalon olvashatók:
„Sütemények, borok, közösségépítés, álommunka, festmények, afrikai orvosi misszió, csodás vidéki szálloda és sok más életérzés, élmény színes energiáiban áramolhattunk. Nehéz is szavakba önteni mindazt az óriási élmény- és érzésözönt, ami még most is kavarog bennem.
Hálás vagyok a lehetőségért! Köszönöm!

A témáról további részleteket még a következő helyeken olvashatnak:
trendalelke.hu
keol.hu
hírös.hu
család.hu
kecskemeti-hirhatar.hu

Fotók: Petróczi Réka



Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2