Gundel-díjas lett Garaczi János

Garaczi János mesterszakács, a Tanyacsárda ügyvezető-tulajdonosa kapta meg idén az egyik Gundel-díjat.

A Gundel-családhoz „ezer szállal kötődő" Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum biztosította ismét a helyszínt a Magyar Vendéglátók Ipartestülete által alapított Gundel Károly-díj sajtótájékoztatójának, ahol kihirdették az idei nyerteseket.
A szakmai zsűri döntése alapján idén Bíró Lajos, (Bock Bisztró, Séf utcája, Vendéglő a Kisbíróhoz), Garaczi János (Tanyacsárda) és Jakabffy László (gasztronómiai szaktanácsadó) kapták.

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetősége és munkatársai tisztelettel gratulálnak Garaczi János mesterszakácsnak!

Garaczi János 1964-ben szerzett szakács képesítést, majd 1980-ban lett mesterszakács. 2008-ban az Ecole Lenotre Paris Francia Gasztronómiai Séf Akadémián szerzett diplomát. Szakácstanuló évei után több helyen is dolgozott szakácsként, majd konyhafőnök lett 1967-ben Kecskeméten, a Toronyház Étteremben. Később a Bugaci Csárda vezetője, majd az Aranyhomok konyhafőnöke. 1976-ban került a Lajosmizsei Tanyacsárdába, ahol konyhafőnök és ügyvezető helyettes lett.

Az évek során több külföldi munkával és tanulmányúttal büszkélkedhetett: dolgozott Kubában, az Egyesült Államokban, Svájcban, Olaszországban, Ausztriában, az egykori Jugoszlávia és Szovjetunió területén.

1990-ben a Tanyacsárda résztulajdonosa lett, majd 2007-től az egyik tulajdonos és ügyvezető. 2001-től a harkányi Hotel Platán Kft. tulajdonosa is. 2012-től a jelenleg is folyó Mintamenza Programban Bács-Kiskun Megye szakmai megbízottja az országos tisztifőorvos megbízásából.

Tanulóképzésben több mint 30 éve vesz részt, a szakma kiváló tanulója versenyek zsűritagja és elnöke. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mesterbizottságának elnöke volt 2 ciklusban, jelenleg vizsgabizottsági tag.

Számos elismerés és díj birtokosa (1982. Venesz József díj, 2002. Az Év Gasztronómusa - Magyar Turizmus Zrt. -, 2008. Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje, 2009. Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Nagy Ezüstkeresztje és Szakácsegyesületek Világszövetség (WACS) Kiváló Munkáért emlékplakett, 2010. Az Év Vendéglőse (MVI), 2012. Az év Vendéglátója (VOSZ Bács-Kiskun Megye), 2013. Az év rendezvényszolgáltatója (MaReSz), 2014. Elnöki Aranyérem (MKIK). Tagja az MNGSZ-nek (régiós elnök), az MVI-nek (régiós elnök), a Magyar Éttermi Szövetségnek, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrendnek (alapító tag), Chaine des Rotisseurs szakmai tagja, mint chef Rotisseur.

 

Forrás:
keol.hu
vendeglatasmagazin.hu