Már lehet jelentkezni a visegrádi régiós startupösztöndíjra

A Design Terminal régiós partnereivel közösen 2019 őszén újra elindítja a V4 Startup Force ösztöndíjprogramot. A program november 4-én Budapesten indul egy egyhetes vállalkozásfejlesztési képzéssel, melyet 10 napos körút követ a további három visegrádi fővárosba, Varsóba, Prágába és Pozsonyba, ahol a visegrádi térség piacvezető telekommunikációs, energetikai, informatikai nagyvállalataival, bankjaival és inkubátoraival találkozhatnak az induló vállalkozások. jelentkezni 2019. szeptember 25-ig lehet.

A startupok nemzetközi terjeszkedését elősegíti, hogy ezeken a találkozókon bemutatkoznak a térség vezető nagyvállalatai és befektetői előtt, az üzleti életben elismert mentorok, hasonló érettségű startupok és helyi akcelerátorok mellett.

A V4 Startup Force célja, hogy a régió tehetségei együtt fejlődjenek, már sikereik elején ismerjék meg egymást, és erősödjön kötődésük a régióhoz. A program során a térség legjobb szakemberei közreműködnek a csapatok fejlesztésében, olyan workshopokon, melyek támogatják az értékesítési, az üzletfejlesztési, és befektetési stratégiájukat.

Az ösztöndíjprogram a Design Terminal vezetésével és partnerei, a cseh UP21, a lengyel ReaktorWarsaw és a szlovák Campus közreműködésével valósul meg.

Jelentkezés a program honlapján 2019. szeptember 25-ig lehetséges. A honlapon a részvétel feltételei és a programhoz kapcsolódó technikai információk is megtalálhatók.

Forrás és szöveg: forbes.hu

 


Rendezvénynaptár

Augusztus 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

evszazadokoroksege

Kamarai Videók

Várható események

Könyvelőkkel a duális képzésben
2019.09.25
8:30 - 16:00
Könyvelőkkel a duális képzésben
2019.09.26
8:30 - 16:00

Új Széchenyi terv - banner

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó