Felhívás - Magyar Innovációs Nagydíj pályázat

FELHÍVÁS A 2018. ÉV LEGJELENTŐSEBB INNOVÁCIÓS TELJESÍTMÉNYÉNEK ELISMERÉSÉRE

A Magyar Innovációs Alapítvány – a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen -– a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, az Agrárminisztériummal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával együttműködve, 27. alkalommal hirdeti meg a

MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ pályázatot.

A 2018. év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítmények további, összesen öt kategóriában kaphatnak díjat:

- a 2018. évi Ipari Innovációs Díj,
- a 2018. évi Informatikai Innovációs Díj,
- a 2018. évi Agrár Innovációs Díj,
- a 2018. évi Környezetvédelmi Innovációs Díj,
- a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díja.

A legeredményesebb, 2016. január 1. után alapított innovatív startup vállalkozás pedig a Magyar Innovációs Szövetség „2018. év legjobb startup vállalkozása” díját nyeri el.

A pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások, ill. szervezetek vehetnek részt, amelyek a 2018. évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése stb.) jelentős üzleti hasznot értek el. Az innováció kiindulási alapja kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet.

A díjak ünnepélyes átadására 2019. március végén kerül sor az Országházban.

A bírálóbizottság a Magyar Innovációs Alapítvány Kuratóriuma által felkért tudósokból, vezető gazdasági szakemberekből áll, elnöke Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter.

Az elbírálás során a bírálóbizottság a 2018-ban elért többleteredmény/többletárbevétel, és egyéb műszaki, gazdasági előnyök mellett, az innováció eredetiségét, újszerűségét, ill. társadalmi hasznosságát, valamint a pályázat kidolgozottságának színvonalát is értékeli.

A bírálóbizottság által meghozott döntés végleges, fellebbezésnek helye nincs.
Korábbi Innovációs Nagydíj pályázatokon díjazott innovációval újból pályázni nem lehet.

A nevezéshez szükséges dokumentumok:
1. 1 oldalas összefoglaló, amelynek mintája a www.innovacio.hu/nagydij oldalról tölthető le,
2. Részletes leírás a megvalósításról, az elért piaci, illetve gazdasági eredményről (többleteredmény, többlet éves árbevétel, piaci részesedés növekedése stb.), valamint arról, hogy külső (pályázati) forrás mennyiben segítette az innovációs teljesítmény elérését, összesen maximum 10 A/4-es oldalon,
3. Referenciák igazolása (szakvélemény, vevők véleménye, fotó, videofilm, szakcikk stb.),
4. Nyilatkozat a közölt adatok, információk, valamint a szellemi tulajdonvédelmi jogok hitelességéről.

BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2019. FEBRUÁR 13., 15 ÓRA

A pályázatokat pdf, az egyoldalas összefoglalót doc formátumban kell eljuttatni adathordozón vagy e-mailben, a Magyar Innovációs Alapítvány titkárságára: 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112. II. emelet 227., Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

Bővebb információ: www.innovacio.hu

Mellékletek:
Download this file (2018Nagydij_felhivas.pdf)2018Nagydij_felhivas.pdf

Rendezvénynaptár

December 2018
H K Sz Cs P Szo V
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

evszazadokoroksege

Kamarai Videók

Legolvasottabbak

Várható események

Nincsenek események

Új Széchenyi terv - banner

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó