Előfordult már Önnel olyan, hogy elfelejtett elmenni egy találkozóra, vagy esetleg nem készült el határidőre egy feladattal? Miért érezzük úgy, hogy minden igyekezetünk ellenére, mintha egyre kevesebb idő állna rendelkezésünkre?
Mutatunk néhány példát arra, hogyan tudja kontrollálni a határidőket vállalkozása hatékony működtetéséhez. A megfelelő időbeosztáshoz nincs szükség bonyolult és költséges megoldásokra, azok a naponta használt eszközeinken is elérhetők.
Lenne néhány perce, hogy megismerje milyen online eszközök állnak rendelkezésére az idő menedzseléséhez?

 

Tudta Ön, hogy a világ tíz legfiatalabb milliárdosa közül öten az internet segítségével kerültek a csúcsra? És egyikőjük éppen most lőtte fel az autóját a világűrbe!
2016. első felében külföldiek közel 16 milliárd forintot költöttek el magyar termékeket forgalmazó webáruházakban. Ez a szám évente 15-20%-al emelkedik.
Ma már nem az a kérdés, hogy használjuk-e az internet lehetőségeit vállalkozásunk életében, hanem az, hogy miként. Nézze meg pár perces videónkat, szakértőnk segít eligazodni!

Ugye Ön is tapasztalta már, hogy egyre több okos eszköz jelenik meg a környezetében?
Megérkeztünk az okos és összekapcsolt termékek világába. A dolgok internete által mindennapi eszközeink is kiegészülnek a számítógépek intelligenciájával, így azok hasznosabbá, rugalmasabbá és okosabbá válnak.
A negyedik ipari forradalomban már nem csak az otthoni fűtési rendszerünk üzen nekünk, de átalakul a gyártás, a logisztika, a kereskedelem és a többi gazdasági folyamat is.
Vállalkozásunknak pedig érdemes lépést tartania ezekkel a kihívásokkal, vagy akár előnyt kovácsolni belőle.


Tudta, hogy már több mint 1 milliárd honlap létezik a világon? Hogyan találják meg közöttük éppen az Ön termékét, szolgáltatását? Az internetes hirdetések hatékonyak és takarékosak, ám egy sikeres honlap többet igényel... Hol cirkál a „keresőmotor”, és mi fán terem a blog?
Szakértőnk összefoglalja a lényeget!

 

Érezte már úgy, hogy a kezdeti lelkesedés után cége hírlevelei nem hozzák az elvárt eredményt? Videónkban adunk néhány tippet arra, hogyan tudja a legtöbbet kihozni hírleveleiből.
Kell egy jó honlap is… Legyen informatív, felhasználó barát, mobilon könnyen megjeleníthető és természetesen egyedi. Rövid videónkban bemutatunk néhány praktikát, hogy a honlapja valóban Önt szolgálja.


Rendezvénynaptár

November 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó