Taroltak a bajai és a kecskeméti diákok az országos versenyen

Öt első helyezés, három második helyezés, és két harmadik hely. Éremeső hullott a szerdán Budapesten befejeződött Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a megye fiatal szakmunkásaira. Bács-Kiskunból a három napos megméretésen 18 diák vett részt, akik közül 10-en éremmel a zsebükben tértek haza.

Az érmeken a bajai Jelky András Szakgimnázium és Szakközépiskola, valamint a Kecskeméti SZC Gáspár András Szakgimnázium és Szakközépiskola és a Kandó Kálmán Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai osztoztak.

A dobogó legfelső fokára léphettek: Pallag Ruben asztalos (Baja), Lukács Gergő faipari technikus (Baja), Papp Csaba mechatronikai technikus (Kecskemét, Kandó Kálmán középiskola), Stób Attila szárazépítő (Kecskemét, Gáspár András középiskola) és Engyel Szabolcs Gábor szerszámkészítő (Kecskemét, Kandó Kálmán középiskola).

Nagyon szépen csillog az ezüstérem is, pláne akkor, ha két osztálytárs vívott csatát a helyezésekért. Stumpf Bálint faipari technikus (Baja) verte a mezőnyt, csak a csoporttársától kapott ki, így lett második, viszont erősítette a Duna-parti város iskolájának a presztízsét. Farkas Károly szerszámkészítő (Kecskemét, Kandó Kálmán középiskola) is csak a csoporttársánál szerepelt egy hajszálnyival gyengébben. Szíjártó Ferenc festő, mázoló, tapétázó (Kecskemét, SZC Gáspár András középiskola) is 2. helyezést ért el.

A dobogó harmadik fokára Bartha Dominik szárazépítő (Kecskemét, Gáspár András középiskola) léphetett fel. Ugyancsak bronzérmet szerzett Járdi Mihály szoftverfejlesztő (Kecskemét, SZC Kandó Kálmán középiskola.)

Forrás: Barta Zsolt, baon.hu