4 éves jelentés 2016-2020

Erősödőben az együttműködés kultúrája

A gazdaság szüntelen változik, formálódik, lüktet. Maga köré rendezi a szereplőket. Az irányítók és cégvezetők bizonyos tendenciák mentén rövidebb és hosszabb távon tudnak kalkulálni. Az őket tömörítő, az érdekképviseletüket ellátó kamarák számára szintén nélkülözhetetlen ez a fajta flexibilitás. Ehhez egy lendületes, friss menedzsment szükséges, amelynek hátországa egy stabil köztestület. A megfelelő összehangoltság a záloga annak, hogy az adott térség gazdasága szép íveket rajzoljon, segítse elő az ország prosperitását.

Szűkebb hazánkban, Bács-Kiskun megyében stabil fundamentumon nyugszik a kereskedelmi és iparkamara. Működésének hetedik ciklusát zárja és egyben jubilál: negyed évszázada koptatják küszöbét a vállalkozások vezetői.
Hosszú utat tettünk meg együtt, hiszen két évtizede vagyok a kamara élén. Ez azt is jelenti, hogy immár mérföldkövekben tudunk gondolkodni. Büszke vagyok arra, hogy nagyon jó szakmai csapat vezeti a kamarát. A 2016–2020 közötti ciklusban dinamikus, fiatal, hozzáértő cégvezetők alkotják a kamara vezetését. Komoly eredményként könyvelem el, hogy sikerült a kamara szakmai munkáját magas szinten, a költségvetését
egyensúlyban tartani. Ékes bizonyítéka ennek a két nagy beruházásunk: kecskeméti épületünkben a helyi ipart egykoron megalapozó Platter János nevét viselő konferenciaterem, valamint a kalocsai képviselet székhelye, a felújított belvárosi nagypolgári ház megannyi modern, korszerű értékkel.

A gazdasági korszakváltás küszöbén egyensúlyoztunk az elmúlt esztendőkben. Tudtuk, tudjuk, hogy történelmi időket élünk. A 21. század legkomolyabb kihívása a technológia, az innováció. Tisztában vagyunk azzal is, hogy fel kell készülnünk a következő ipari forradalomra, hiszen a technológia csak a jó folyamatok mellett lehet igazán sikeres. A jövő pedig a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, és e tekintetben a
mi szűkebb hazánk, az ország kiemelten fejlett megyéje, Bács-Kiskun az élen járhat.

Minden helyzetben bátran álltuk a sarat, miközben a megye egyes régiói között erősen észlelhető gazdasági különbségek felszámolása érdekében is felvettük a harcot. A kamara széles körű munkát indított el, együtt gondolkodva a cégekkel, önkormányzatokkal, hogy a megye déli és középső részére dolgozzunk ki egy fejlesztési koncepciót. Az üzleti szektorral, valamint a politikusokkal való szoros összefogás kiemelt eredménye a Kalocsa és Paks közötti híd megépülése. Amennyiben a déli térségben is meglesz a megfelelő infrastruktúra, az innovatív vállalatok letelepedése már nem lesz kétséges. Ennek érdekében ebben a négy évben minden tőlünk telhetőt megtettünk.

A ciklus három és fél évét egy kiegyensúlyozott növekedési periódus intenzív részeként nyugtázhatjuk. A megye gazdasági fejlődésének felfelé mutató ívét törte meg 2020 márciusában a világméretű koronavírus-járvány. Azonnal reagáltunk! Miközben minden tekintetben igyekeztünk segíteni a megye vállalkozásait, a kormányzati gazdaságsegítési döntések formálásánál is jelen voltunk a javaslatainkkal. A pandémia időszakában tett olyan kamarai kezdeményezések, mint az adók, járulékok csökkentése, a kamat- és hitelmoratórium,a támogatott csökkentett munkaidős konstrukció is fontos hatást gyakoroltak a vállalkozások biztonságára.

Akár járvány idején létezünk, akár „békeidőben”, a vállalkozások fejlődésének lényeges kulcsa a szemléletformálás. Tovább kell erősítenünk az összefogás, az együttműködés kultúráját!

- Gaál József, a BKMKIK elnöke

A 4 éves kiadvány mellékelve olvasható.


Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2