A Bács-Kiskun megye déli részén élő nők munkaerő-piaci helyzetének javítása és a rugalmas foglalkoztatás elterjesztése, továbbá a vállalkozások hatékonyságának növelése a célja annak a projektnek, amelynek nyitóeseményét március 21-én tartották a bajai Városházán. A munkaerő-piaci kereslet-kínálat összehangolásának tervével útnak indított projekt a munkaerőhiánnyal küzdő vállalkozásoknak, valamint a jelenleg nem dolgozó, ám ilyen szándékkal bíró hölgyeknek kíván segíteni többféle módon. A „NŐ AZ ESÉLY, NŐ A TÉT, NŐ A MUNKA - NŐ-KÖZ-PONT KIALAKÍTÁSA ÉS MŰKÖDTETÉSE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN” című projekt a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara konzorciumi vezetésével valósul meg három partner közreműködésével.

Közel 200 millió forintos támogatásból 2020 végéig rugalmas foglalkoztatási formában az aktív korú hölgyeket kívánja visszavezetni a munka világába. Lehetőség nyílik a hölgyek képzésére, valamit a munkáltatókéra is, akik ezeket a rugalmas formákat adaptálhatják vállalkozásukba. Ma elég nagy gond a munkaerőhiány, egyfajta megoldást kínál a rugalmas foglalkoztatás, ami Európa-szerte terjed. Minden foglalkoztatás rugalmasnak nevezhető, ami eltér a napi 8 órás, fix munkavégzéstől, lehet rövidített munkaidő, részmunka, távmunka, otthon végzett munka, kötetlen munkarend. Számos munkarendet lehetővé tesznek a jogszabályok - fogalmazott Utasi Melinda, projektmenedzser. Elmondta: a projekt 1000 hölgy kommunikációs elérését, 500 képzését vállalta, közülük a harmadik év végére 20 fő elhelyezkedésének elérése a cél. Három Család és KarrierPONT működik majd, Baján, Kalocsán és Kiskunhalason. A kamara kirendetségeit kereshetik fel az érdeklődők, akiket minden információval ellátnak. A projekt részeként a hölgyek mellett a munkáltatók is kaphatnak tanácsokat. Az első fél év során mérik fel a munkáltatói igényeket, valamint a hölgyek elvárásait. Ezt követően pontosítják a tervzett szolgáltatásokat, amelyeket az irodák a második félévtől nyújtanak. Képzések, fórumok és a jó gyakorlatok átadása is szerepel a teendők között.
Puskás Hajnalka, a projekt szakmai vezetőjeként személyes példájától is beszélt. Mint mondta, ő maga is rugalmas foglalkoztatásban, kötetlen munkarendben dolgozik, és ma már nem is tudná másképp elképzelni. Helyben, a helyieknek helyi szolgáltatást nyújtva lehet igazán segíteni. Jó dolog a mobilitás, de a tapasztalatszerzés után jó dolgot tenni valamit a saját közösségünkért, hogy az adott térségben is jó legyen élni. Élhető terek, közösségek létrehozása a helyieken múlik, bár vannak külső körülmények - fogalmazott a szakember. Hangsúlyozta: a rugalmas foglalkoztatás egyéni megoldásokat igényel, viszont növeli a dolgozói lojalitást és az innovatív ötleteket is segíti, ami a profit növekedéséhez vezethet, és a munkaadó jó hírét növelheti.
A kozorciumi partner, a minisztériumi háttérintézményként működő IFKA Kft-t képviselő Cserey Miklós szervezetfejlesztő a rugalmas foglalkoztatás kapcsán kiemelte, hogy az megváltoztatja a munkaadó és munkavállaló viszonyát, ami ilyen esetben már nem hűbéri viszonyt jelent. Hazai tulajdonú, 30-150 főt foglakoztató kkv-knál szerzett tapasztalatai szerint ebben a körben kevésbé értenek a munkaerő motiválásához és megtartásához. Azt is hangsúlyozta, hogy a jogszabályi környezet lényegében a rugalmas foglalkoztatás minden formáját lehetővé teszi.

Petőfi Népe/Kubatovics Tamás

A témáról még itt olvashat.




Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2