Kiemelt érdeklődés kísérte a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett bőrdiagnosztikai képzést. Nemcsak Kecskemétről, hanem a megye több településéről, sőt, távolabbi városokból, Budapestről és még Szerbiából is érkeztek kozmetikusok, illetve kozmetikus mesterek. Közel ötvenen hallgatták Báthory Katit és Juhász Klárit, a két neves kozmetikus mestert.

A képzés alapját a két előadó közös könyve, a Kozmetikai diagnosztika című kötet adta.

„Kozmetikusként nagyon fontos alaposan ismernünk a bőr szerkezetét, funkcióit, különböző hatásokra adott válaszreakcióit. Vendégeink bőre egyfajta életrajz, melyet nekünk meg kell fejtenünk és aszerint kell kialakítanunk a kezelési metódust. Ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges, hogy megfelelő diagnosztikai ismeretekkel rendelkezzünk.”

Így ír Báthory Kati kozmetikus mester a könyvben. Megítélése szerint a gyökeresen megváltozott életvitel komoly nyomokat hagy az arcon. Minden bajról, a lelki eredetűről is tükröt mutat az arcbőr. Ennek diagnosztizálása és a kezelés módjának meghatározása kihívás a szakembereknek. A felelősségteljes, magabiztos döntés meghozatalához is hozzásegítette a kozmetikusokat Juhász Klári előadása. A kecskeméti születésű, Budapesten élő és oktató kozmetikus mester és biológia-kémia szakos tanár is hangsúlyozta: nem pusztán a lexikális tudást érdemes alkalmazni, hanem a tapasztalatból kell kiindulni.

Az egész napos oktatás a Mesterek Akadémiájának továbbképzése volt, így a rendezvényen résztvevő, mesterlevéllel rendelkező szakemberek sorszámozott továbbképzési látogatási lapot kaptak. A tudás átadásának fontosságát a rendezvény moderátora, Kiss Izabella szakértő is megerősítette. A kozmetikus mestervizsga bizottság elnöke szerint a jövő mestere rendelkezzen magas szakmai tudással, legyen alázatos a vendég és a szakma iránt, és nem utolsó sorban elkötelezett. Kiss Izabella üdvözölte, hogy ilyen sok kozmetikus igényelte a bőrdiagnosztikára hangsúlyt helyező képzést.

DSC_5811.jpg DSC_5825.jpg DSC_5826.jpg

DSC_5828.jpg DSC_5829.jpg DSC_5830.jpg

DSC_5832.jpg DSC_5834.jpg DSC_5835.jpg

DSC_5836.jpg DSC_5837.jpg DSC_5842.jpg

DSC_5843.jpg DSC_5844.jpg DSC_5846.jpg

DSC_5849.jpg DSC_5853.jpg DSC_5854.jpg

DSC_5856.jpg DSC_5858.jpg DSC_5859.jpg

DSC_5862.jpg DSC_5868.jpg DSC_5870.jpg

DSC_5873.jpg DSC_5875.jpg DSC_5876.jpg

DSC_5877.jpg DSC_5883.jpg DSC_5884.jpg