Vizsgaszervezés és jelentés a komplex szakmai vizsgáról

A középfokú köznevelési intézményeknek 2018. március 5-ig kell a Pest Megyei Kormányhivatal Vizsgabejelentés oldalán az iskolai rendszerű május-júniusi szakmai vizsgákat lejelenteni, illetve ezt megelőzően február közepéig a vizsgára jelentkezési lapokat a tanulókkal aláíratni. A lejelentéshez pontosan tudni kell, hogy az adott szakképesítés milyen SZVK szerint indult.


A szakmai és vizsgakövetelmények 2012. óta akár többször is változhattak, melyet a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szabályoz. A részletes leírásokat a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal oldaláról lehet letölteni.
A vizsgák szervezésénél figyelembe kell venni az SZVK-ban maghatározott, egyes vizsgatevékenységekre fordítandó időtartamot – melyet percben adnak meg – továbbá a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól szóló 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendeletet.

A komplex vizsgáztatásról szóló rendelet 13. § (3) bekezdése szerint:
A gyakorlati VAGY a szóbeli vizsgatevékenység lebonyolítása párhuzamosan is folyhat, ha ez a lebonyolítási rendben rögzítésre került és a vizsgahelyszínek vagy a vizsgáztató helyek mindegyikénél a vizsgabizottság legalább két tagja jelen van.
Ez azt jelenti, hogy a gyakorlati és szóbeli vizsgatevékenység együtt, egy időben nem szervezhető, viszont a gyakorlatot és/vagy a szóbelit két-két részre lehet bontani és így lehet a párhuzamos vizsgáztatást megszervezni.

A rendelet 15. § (4) bekezdése értelmében:

Az írásbeli, az interaktív és a központi gyakorlati vizsgatevékenységeknél a teljes vizsgabizottságnak vagy - a vizsga lebonyolítási rendjében rögzítettek szerint - a vizsgabizottság legalább egy, nem a képző intézményt képviselő tagjának, a nem központi gyakorlati és a szóbeli vizsgatevékenységeknél a 13. § (3) és (4) bekezdése figyelembevételével a teljes vizsgabizottságnak részt kell vennie a vizsgán.

22. § (1) A vizsgát az első vizsgatevékenység napját követő harminc napon belül be kell fejezni, kivéve, ha a szakmai és vizsgakövetelmény másként rendelkezik.
(2) Ugyanazon vizsganapra - amennyiben azt a szakmai és vizsgakövetelmény nem zárja ki - több vizsgafeladat, vizsgatevékenység szervezhető. A vizsgázó egy vizsganapra eső vizsgatevékenységeinek összes ideje nem haladhatja meg a nyolc órát. A nyolc órás időkeret számításakor a vizsgafeladatok végrehajtására meghatározott maximális időt kell figyelembe venni.
(3) Az egyes vizsgatevékenységek lebonyolítási rendjét úgy kell meghatározni, hogy a vizsgázó a szóbeli, az írásbeli, az interaktív és a központi gyakorlati vizsgatevékenységeket nyolc és tizennyolc óra között, a gyakorlati vizsgatevékenységeket hét és tizenkilenc óra között végezhesse el.

 

A vizsgák szervezéséhez segítségként a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oldalán elérhető a Kéziköny a komplex szakmai vizsgák szervezéséhez című kiadvány.

 

Forrás:    net.jogtar.hu        nive.hu          mkik.hu

Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2