Beleszeretni egy anyag illatába – kamarai pályaorientáció újragombolva

Nagyon fontos szerepük van a szülőknek gyermekük pályaválasztásában, a döntés meghozatalában. Éppen ezért döntött úgy a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, hogy az új, tevékenyíttető pályaorientációs stratégia keretében a tanulók és a szüleik egy egész napos program során közösen tapasztalják meg azt, hogy miként változtak a szakmák, hogyan alakult a képzési repertoár, mit jelent az, hogy duális képzés. A március 10-i, céglátogatással egybekötött családi napról, illetve a pályaorientáció eddigi eredményeiről tájékoztatott Bársony István, a köztestület pályaorientációs tanácsadója.

A területi kamarák már hosszú idő óta folytatnak pályaorientációs tevékenységet. Ennek a klasszikus formái az osztályfőnöki órák, a szülői értekezletek és egyéb tájékoztatók megtartása. Kihasználjuk azt az előnyünket, hogy napi kapcsolatban állunk a különböző gazdálkodó szervezetekkel. Így sokkal könnyebben meg tudjuk mutatni, hogy egy-egy szakma mit jelent valós környezetben. Céglátogatásokat, üzemlátogatásokat szervezünk már hosszú évek óta az általános iskolás tanulóknak. Ezeken az alkalmakon azt a tapasztalatot szűrtük le, hogy a mai fogyasztói társadalomnak egy olyan hatása is van, hogy megszűnt az otthoni barkácsolás. A mai gyerekek tehát már egyáltalán nem ismerik ezt a foglalatosságot, hiszen az ő szüleik sem barkácsolnak, nem javítgatnak.
Az iskolai technikatanítás is gyökeresen megváltozott, hiszen nincsenek már klasszikus értelemben vett technika órák, amelyeken egykor valamiféle alkotó tevékenységet folytattak a diákok. Ez ma már inkább elméleti tantárggyá módosult.
Mindezek hatására gondolta úgy kamaránk, hogy az elméleti tájékoztatók helyett inkább tevékenyíttető pályaorientációs munkát folytatunk, ahol a gyerekek kipróbálhatják a szakmákat, megismerkedhetnek azok alapszerszámaival, beleszerethetnek egy-egy anyag illatába. Ezzel két dolgot érhetünk el: hogy megszeressenek a gyerekek egy szakmát, hogy könnyebben találjanak maguknak egy életre szóló hivatást, vagy biztosabbá váljon a pályaválasztásuk, és ezáltal csökkenjen az iskolaelhagyók száma.

Mik voltak az első lépések a tevékenyíttető pályaorientációs munkában?

Az előző tanévben egy próbát végeztünk. Egy rendhagyó technika óra sorozatot vezettünk be. Három iskolából 120 gyermek vett részt. Különböző foglalkozásokat, területeket próbálhattak ki. A festéstől kezdve az asztalos tevékenységen, a fémipari, fémmegmunkálási területekig megismerkedhettek a szakmák alapszerszámaival, az anyagokkal, és átélhették az alkotás örömét.

Hogy fogadták a diákok ezt a lehetőséget?

Zömében kétfajta következtetést vontunk le. Az egyik az volt, amikor a diákok egy része nagyon koncentrálva, fegyelmezetten végig vitt egy folyamatot, s a befejezéskor sokan közülük azt mondták: ”Ez igen! Nem is gondoltam, hogy meg tudom csinálni!” Mások pedig így nyilatkoztak: „Nagyon szép ez a szakma, de én ezt nem tudnám csinálni”. Mindenképpen eredménynek tartom, hogy az összes gyerek átélhette az alkotás örömét. Egyedi élményeknek is részese lehettem. Példa erre, hogy az egyik technika óra éppen nőnap előtt volt. A festőműhelyben elkészített alkotást hazavitték a fiúk, és az édesanyjuknak adták át. Voltak olyan szülők, akik nem hitték el, hogy a képet nem vásárolta a gyerekük, hanem saját maga csinálta. Amikor ezt megtudta az anyuka, azt mondta, hogy ez élete legszebb ajándéka. Így tehát azt gondolom, hogy mindenképpen egy pozitív mérleget tudunk levonni.

Mi mindenben nyilvánulhat még meg a pályaorientáció?

A rendhagyó technika óra programok tavaly több modullal is kiegészültek. Rendeztünk minibörzét, ami hasonlóképpen tevékenyíttető esemény volt; a szakmák megismerésével telt el. Itt is a gyerekek aktív bevonása volt a fő célkitűzésünk. Ez a Kecskeméti Szakképzési Centrum különböző tanműhelyeiben történt. A következő lépés az lesz, hogy a 2018 tavaszán induló rendhagyó technika órák keretében már a cégek tanműhelyeibe is mehetnek majd a gyermekek. A törekvésünk az, hogy testközelből megismerkedjenek egy-egy szakmával, hivatással, beleszeressenek egy tevékenységbe.
A kamarai pályaorientációs projekt minden évben kiegészül a nyári táborral is. Itt kötetlenebb formában ismerkedhetnek meg a diákok a szakképző intézményekkel, a képzési kínálattal, szakmákkal.
Ez a lehetőség is azt igazolja vissza, hogy a célcsoportunknak, a 7-8. osztályosoknak a szakmák megismerésekor sokkal izgalmasabb az aktivitás, mint bármilyen előadás meghallgatása vagy tesztek kitöltése.
Nagy örömünkre szolgál, hogy nemcsak a gyerekektől, hanem a szüleiktől és az iskoláktól is pozitív visszajelzéseket kapunk.

A pályaorientációban résztvevő cégeknek milyen tapasztalataik vannak?

A vállalkozások részéről mindenképpen a pozitív hozzáállást tudom kiemelni. Időt, energiát, pénzt nem kímélve igyekeznek bemutatni a jövő nemzedéknek a szakmákat. Egy-egy üzemben, gyárban lehetőségük van a diákoknak arra, hogy a kiemelkedő, jó szakembereknek az életútját megismerhessék. A duális képzésben résztvevő fiatalok - akik szinte a kortársaik - személyes benyomásai sokkal hitelesebb információk a pályaválasztás előtt álló diákok számára, mint amikor egy pedagógus beszél az egyes szakmákról.

A pályaorientációs programok során mely szakmák kerülnek a fókuszba?

Mindenek előtt a hiányszakmák: a gépgyártásra, a fémipari szakmákra, az egészségügyi és faipari szakmacsoportra gondolok, de az építőipari szakmák sem elhanyagolhatók. Ezek Kecskeméten és környékén biztos állást és megélhetést jelentenek majd a fiataloknak; a lányoknak is!

A legújabb terv egy családi nap megszervezése.

Igen. Tapasztalatból mondom, hogy a gyermek pályaválasztásában óriási szerepe van a szülőnek. Így született meg a gondolat, hogy egy hétvégi pályaorientációs családi napot szervezzünk kamaránkban, céglátogatásokkal egybekötve. Március 10-re, szombatra invitáljuk a 6-7. osztályos tanulókat és szüleiket. A részletek a www.bkmkik.hu internetes oldalon, illetve a Bácspályaválasztás Facebook-oldalán olvashatók.
Azt gondolom, hogy a pályaválasztás, vagyis a gyermek és a szülő közös döntésének megszületése előtt a tapasztalatszerzést is próbáljuk közösen megtenni. Ebben maximális segítséget nyújt a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

(Varga Mónika)