A korábbi évek kereskedelmi gyakorlata, illetve a kialakult fogyasztói szokások alapján, a jogalkotó szükségesnek tartotta a tojások esetében – a darabra vetített egységár (Ft/db) feltüntetési kötelezettség meghagyása mellett – a kilogrammra vetített legmagasabb egységár feltüntetésének bevezetését is. Az érintett vállalkozásoknak 2012. augusztus vége óta kell eleget tenniük e kötelezettségnek.

Ennek értelmében az arra kötelezetteknek a kilogrammra vetített legmagasabb egységárat, a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I. 30.) NFGM-SzMM együttes rendeletben (a továbbiakban: Árrendelet) rögzített tömegértékek figyelembe vételével kell meghatározni. A tömegértékek megállapítása az alábbiak szerint történik:

  • ’’S’’ tömegosztályú tojás esetén 43 g/db, vagy ha a csomagolási egységben vagy – nem csomagolt formában értékesített tojás esetén – a tételben található ennél kisebb tömegű tojás, a legkisebb tojás tömegértéke,
  • ’’M’’ tömegosztályú tojás esetén 53 g/db,
  • ’’L’’ tömegosztályú tojás esetén 63 g/db,
  • ’’XL’’ tömegosztályú tojás esetén 73 g/db.

Ha a csomagolási egységben különböző tömegosztályú tojások találhatók, a csomagoláson jelölt legkisebb tömegre vonatkozó, ’’S’’, ’’M’’, ’’L’’ tömegosztály szerinti tömegérték az irányadó. A „S” tömegosztályú tojások esetében tehát, amennyiben a csomagolási egységben/tételben található tojás tömege a rendeletben meghatározott 43g/db tömegértéknél kisebb, a legkisebb tojás tényleges tömegértékét kell figyelembe venni.

2014. április 21-től továbbá figyelemmel kell lenni az Árrendelet 5/A. § (1) bekezdésének módosulására is, mely értelmében a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat a 4. § e) pontja szerint feltüntetendő egységár betűméreténél legfeljebb 20%-kal kisebb betűméretben kell feltüntetni. A szabályozási változtatás, az ártájékoztatásra vonatkozó ,,jól láthatóság’’ követelményének való megfelelést hivatott szolgálni. Ez ugyanis elősegíti a megalapozottabb fogyasztói döntéshozatalt, és erősítheti a legális hazai tojástermelő vállalkozások piaci pozícióit az importtal szemben.

Fontos megjegyezni, hogy mindezen előírások továbbra sem vonatkoznak ugyanakkor a helyi piacon értékesített tojások jelöléséről szóló 83/2005. (IX. 17.) FVM-EüM-GKM együttes rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti, a gazdaságában legfeljebb 50 tojótyúkot tartó termelő által termelt és a termelési régión belül működő helyi piacon értékesített tojásra.

Mindezek alapján, felhívjuk az érintett kereskedelmi egységek üzemeltetőinek figyelmét, hogy a fentiekben ismertetett jogszabályi előírásnak megfelelően járjanak el az árfeltüntetési kötelezettség teljesítése során.

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége