Újabb gazdaságvédelmi lépés: már vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások támogatására

A Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb pontja lépett életbe a kormány döntésének értelmében. Az önkormányzatok és gazdasági társaságaik mellett a jövőben a vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére vagy felújítására.

Az 5 milliárd forintból megvalósuló program egyszerre segíti a munkavállalókat és a vállalkozásokat, könnyíti a dolgozók mobilitását, a vállalkozásoknak pedig biztosítja a fejlődéshez szükséges munkaerőt. A program eddig 24 munkásszállás építéséhez és felújításához járult hozzá több mint 10 milliárd forinttal, amellyel napi mintegy 3700 fő elszállásolása vált lehetővé.

A kormány a program kibővítésével októbertől a gazdasági társaságoknak regionális beruházási támogatásként biztosítja a szükséges támogatást munkásszállók létrehozásához. Ez azt jelenti, hogy az Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl régiókban 50 százalék, a Közép-Dunántúl régióban 35 százalék, a Nyugat-Dunántúl régióban 25 százalék lesz a támogatás mértéke.

Amennyiben kisvállalkozás alakít ki munkásszállót, esetükben további 20 százalékkal, középvállalkozások beruházásai esetén pedig 10 százalékkal növelhető a támogatás mértéke, így az akár a 70 százalékot is elérheti.

A program keretében legalább 80 fő elszállásolására alkalmas munkásszállás létesíthető, a támogatásból az építési és felújítási költségek, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségei számolhatók el. A támogatásban részesülőnek vállalnia kell, hogy a létesítményt legalább 10 éven keresztül üzemelteti.

A kérelmek 2019. október 10-től 2020. május 15-ig nyújthatók be. Gazdasági társaságok esetén a beruházás megvalósításának tervezett helyszínén, a helyi önkormányzat, vagy önkormányzati társulás esetében pedig a székhely szerint illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatalhoz. A részletes feltételekről, valamint a benyújtandó dokumentumokról a www.kormany.hu honlapon közzétett program útmutató nyújt majd tájékoztatást.

Forrás: MTI


Rendezvénynaptár

Október 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

evszazadokoroksege

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó